Andriel pillanatok

Halihó!

Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy iiiiiimádok szerepjátékozni. Aki pedig még jobban ismer, az tudja, hogy hol és milyen szereplőkkel is szoktam ezt művelni. Nos, most az egyik karakteremhez, és barátnőm karakteréhez írtam egy ~3700 szavas novellát. Még egyszer átfutom, lebétáztatom, és ennek a gyorsaságától függően pedig hozni is fogom. A hétvégére már szeretném, ha fent lenne, szóval... Pénteken? Talán. Ha más nem, akkor vasárnapra biztosan meg lesz.

Barátnőmnek írtam - bár azt hiszem én jobban szeretem a párost, mint ő - szóval az ő véleménye lesz a legfontosabb. Szóóóóval igen. Meglátjuk mi lesz. Alig várom, hogy olvassa!

Emellett... Ugyanezzel a párossal tervezek még valamit, de ahhoz még semmi vázlatom, meg ilyenek, szóval nem szeretnék semmi konkrétat mondani, főleg hogy az is egyfajta meglepetés lenne barátnőmnek, és mivel a blogon mutatom neki a hétvégi novit, ezt is olvashatja. Jujcsi. Biztos ezt is olvassa. Ha igen... Szia, Zoi! Mizujs? Kapok cicát/kutyát?

Na, ha olvassa, tudni fogom abból, hogy válaszol. Ördögi terv. Vagy direkt nem válaszol. Kis gané.

Tehát a lényeg:
Új novella. Péntek/vasárnap. Andriel.

Bye,
Sheraphine

II. Potter Kihívás

Sziasztok!

Ahh, végre készen vagyok. El se hiszem, hogy befejeztem. Oké, holnapután még ránézek, hogy átírjam azokat a részeket, amik nem tetszenek, de lényegében már jó vagyok, be lehetne küldeni. bétázás is meg van, csak utána kell majd nézni, ha átírok benne valamit, biztos ami biztos alapon. Szóval jha, most már teljesen szabad vagyok, végre. És még van 6 nap a leadásig, el se hiszem, hogy előbb lettem kész, tuti valami időcsavarba kerültem és már 27.-e van. No mindegy, csak jeleztem, hogy élek, vége a kihívásnak, és hozom az újakat. Be fogom fejezni a Destielt valamikor - nem tudom mikor, lecsengett a Destiel imádat -, és hozok egy új mini novellát. Fejben már meg van, már csak le kell jegyzetelnem, holnap azt hiszem ez fog megtörténni, szóval... nem ígérem, hogy mikor hozom, de majd hozom.

Sheraphine.

Elisabeth Reaper

Sziasztok!

Jelentkeztem ask.fm-en egy játékra, ahol ilyen kisebb novellákat kell írni, az első feladat így szólt:

Lentebb olvashatjátok az én megoldásomat erre, illetbe ask.fm-en is megtalálhatjátok ugyanezt két részletben, mivel sajnos nem fért ki egy válaszba a mű.  A novella teljesen origin, így a benne levő  karakterek sehol máshol nem jelentek még meg. Remélem elnyeri a tetszéseteket, hagyjatok odalent kommentet.

Sheraphine.

Egy fagyos téli estén történt minden. Egy vékony kabátot hordtam, ez volt az egyetlen melegebb ruha darabom, hajléktalan lévén már ennek is roppantul örültem. Szorosra húztam magamon a ruhadarabot, így melegebbnek tűnt, mintha felhúztam volna a több helyen elromlott cipzárt. Szellős volt így is, de ennyivel kellett beérnem. A park nyolc órakor bezárt, így kénytelen voltam eljönni onnan, pedig a téglából kirakott kerítés tövében melegebb volt, védve voltam a széltől, és az ott levő bokrok is, mintha melegebben tartottak volna. Lassú léptekkel haladok végig a sötét, kihalt utcán. Senki nincs idekint rajtam kívül, mindenki a meleg házban volt a családjával.

Család - milyen rég is találkoztam velük. Van egy imádni való kislányom, de nem láthatom őt. Az édesanyja eltiltotta tőlem. Sokáig nem értettem, hogy miért? Hogyan jutottam el idáig? Nehezen tudom felfogni, hogy miként lett belőlem csavargó. Anno volt egy gyönyörű kertes házam, virágokkal, és egy kiskutyával. Zero volt a neve. Hogy imádtam én azt a kis vakarcsot, gyönyörű fekete bundája volt neki, élvezet volt dögönyözni, amit úgy élvezett ő is! Hiányzik ő is. Mindenki hiányzik az akkori életemből, még a bosszantó főnököm is, akire annyit morogtam. Most még az ő szapulását is elviselném, de nem lehet. Azok az idők elmúltak. Leépítés volt a cégnél, ahol dolgoztam, ez indíthatott el a lejtőn. Nem bírtam feldolgozni a tényt, hogy nincs munkám, később pedig, hogy sehova nem vesznek fel. Inni kezdtem, és elhanyagoltam a családomat. Észre sem vettem, hogy miként kerültem egyre távolabb tőlük, mígnem odáig fajultak a dolgok, hogy az én szeretett Dianám kirakott. Nem volt hova mennem, semmim nem maradt, a barátaim is mind elfordultak tőlem. Egy csavargó lett belőlem. Az éjszakákat kóborlással töltöm, másképp megfagynék ezeken a hideg téli estéken. A hajléktalan szálló rendszerint teli, így oda sem mehetek már.

Bánatosan kuporodok le a padra, ami mellett elhaladok. Csak most tudatosult bennem, hogy ismét itt vagyok. A régi házam közelében. A kislányom szobájából halvány fény szűrődik ki. Fél a sötétben, mindig villany mellett alszik el, régebben én kapcsoltam le neki az éjjelifényt, mikor elaludt.

Halkan felsóhajtok, és lehajtom a fejemet. Az emlékek úgy rohamoznak meg, mint még soha. A téli szánkózások, a tavaszi kirándulásaink és a nyári utazások. A nap mikor először ment az én kicsikém iskolába, jaj, hogy milyen izgatott volt akkor! Annyira büszke voltam rá, mikor megkapta az első piros pontját. Bár visszacsinálhatnám ezt az egészet!

Lassan lehunyom a szememet, és elmosolyodom az emlékekre. Olyan kellemes, és békés volt akkor minden. Bár megint velük lehetnék...

Mikor ismét kinyitom a szemem egy nőt pillantok meg magam mellett. hosszú, fekete ruhát visel. Bár alig látom az arcát, bájosnak tűnik. A bőre sima, barátságos, ajkán mosoly ült. Elmosolyodom, és kedvesen nézek fel rá, a közelsége megnyugtat, egész felmelegít. Soha nem érzett nyugalom árad végig a testemen, lassan felállok a padról, és egy különös erőtől vezérelve nyújtom ki a kezem felé.

A nő szintén így tesz, kinyúl felém, apró kezei körbe fogják az enyémet. Olyan meleg, hívogató az érintése. Pont mint az én kislányomé. Oh, Elisabeth, hogy mennyire hiányzik! Tekintetem a házra emelem. Az éjjeli fény, most mintha világosabban égne, szinte ragyog az éjszakában. A színek is, mintha élettel telibbek lennének. Minden annyira más most a nő közelében, mintha csak most érzékelném igazán, hogy milyen gyönyörű is a világ. Halkan felsóhajtok, majd a nőre emelem a tekintetem. Ki lehet ez a nő? Miért érzem ezt a nyugalmat körülötte? Megannyi kérdés kavarog bennem, és nem tudok egyikre sem választ adni.

Ajkam halk sóhaj hagyja el, majd lepillantok a padra, ahol korábban ültem. Ekkor értem csak meg igazán a dolgot. A testem még ott van, ez világos, de akkor... Ijedten nézek le magamra, és már csak egy halovány valamit látok magam helyett. Mi lehet ez? Hogy történhetett? Meghaltam volna? Tényleg ennyi lenne? Itt a vég?

Szólásra nyitom a számat, de egyetlen egy hang nem jön ki a torkomon. A korábban bájosnak vélt nő, most inkább rémisztő volt. Bár még mindig gyönyörű volt, megfélemlített a tény, hogy halott vagyok, és ő lát engem! Talán ő lenne a Kaszás? Aki elvisz a túl világra? Nem szólal meg, nem válaszol egyetlen kérdésemre se, ami felemészti a kíváncsiságom. Ordítani tudnék a fájdalomtól, ami emészteni kezd. Még egyszer, még utoljára, látni akarom a lányom. Kétségbeesetten, könyörögve nézek a nőre, hátha attól megérti mit szeretnék, de nem. Magához von, és átfogja az arcomat. Mire készülhet?

Lehunyja a szemét, majd ajkát lassan az enyémre tapasztja. Kiráz a hideg tőle, mégis jólesik a csókja. Megnyugtat, szinte már felmelegít. A korábban érzett fagyos idő teljesen eltűnik, már nem érzem egyáltalán. Halk sóhaj hagyja el az ajkaim, és viszonozom a csókját. Nem így képzeltem a halált, de ez... Felülmúl minden eddig elképzelt dolgot. Korábban azt hittem, hogy csak megtörténik, és minden tudat kiszáll belőlem, ehelyett itt állok a testem mellett, és egy nő karjaiba fonódva lágy csókcsatát vívok vele. Bárki is legyen a nő, követném bárhová.

Elisabeth Reaper - így fogom hívni őt. Nem tudom mi lehet a neve, van-e egyáltalán neki, de számomra ő a megtestesült nyugalom. A kislányomra emlékeztet, a kicsi Lisára. Elisabeth, kérlek vigyél magaddal!

Alighogy kigondolom e szavakat fényesség vesz körbe minket, talán más is látná, ha lenne odakint valaki, vagy csak nekünk szól ez? Nem tudom. Nincsenek válaszaim, és már nem is lesznek. A fényesség lassan elhalványul, én pedig ismét egyedül állok egy hófehér teremben. Talán a Mennyek lenne? Remélem

Köszönöm, hogy elolvastad!