Ha eljön a végzet

Sziasztok! Ezt a novellát eredetileg egy kihívásra szántam, de végül nem küldtem be, mivel kicsúsztam az időkeretből a javítások miatt.

Nem szoktam ilyent írni, eddig nem állt annyira közel a szívemhez ez a páros, de úgy pár hónapja megkattanok értük annyira bírom őket így együtt. E/3-ban íródott Crevin novella, ami arról szól, hogy mi történik Kevinnel mikor letelik az a tíz év, amit Crowleytól kapott mikor üzletet kötöttek. Slash, szóval ha nem bírja a gyomrod, ne olvass tovább.

Kopogás zavarta fel az éjszaka csendjét. Egy hívatlan látogató toporgott a küszöbön. Lassú léptekkel haladt egyre lejjebb és lejjebb a lépcső homályában, amikor az óra éjfélt ütött.

Megérkezett hát. Eljött értem – gondolta. Kezét a mellkasára tette, mintha csillapíthatná a bordái mögött dübörgő szíve vad ritmusát, majd az ajtókilincs felé nyúlva felkészült, hogy szembenézzen a végzetével.

Az ajtó előtt álló ismét azt az öltönyét viselte, mint az első találkozásuk alkalmával. Ajkán gonosz vigyor ült, a tekintete őt fürkészte, látszott rajta, hogy régóta várta ezt a pillanatot. Kérés nélkül lépett be mellette az ajtón, és végigpásztázta a helyiséget. Nem zavartatta magát, beljebb ment a házban, és kényelmesen elnyúlt a kanapén.

Az izgatottság újult erővel tolult végig rajta, mély levegőt vett, majd követte a házba az érkezőt. Percekig csak bámulták egymást, végül a jövevény törte meg a csendet.

– Meg sem kínálsz valamivel, Kevin? – érdeklődött farkas vigyorral, és az ereje segítségével közelebb vonta magához a férfit.

– De, persze, mit szeretnél? – kérdezett vissza zavartan, elfordítva a tekintetét róla. Tudta, mi az ára a tíz évvel ezelőtti döntésének, most mégis ideges volt. Számított a pokolkutyákra, hogy eljönnek a lelkéért, de sosem gondolta, hogy személyesen a Pokol királya rángatja le a sötét lyukba.

Crowley láthatóan jól szórakozott rajta, ami bár máskor bosszantotta volna, most aggodalommal töltötte el. Miért nem jönnek a kutyák? Miért Crowley ül itt a kanapéján? És egyébként is… egyáltalán miért ücsörög, ahelyett, hogy a lelkét kitépve a testéből a Pokolba rángatná?! Túl sok megválaszolatlan kérdés kavargott benne, és idegesítette, hogy egyet sem tehetett fel a kockázat nélkül, hogy egyből a Pokolba viszi.

– Egy pohár whisky megfelel – válaszolta az egykori prófétát fürkészve.

Álmaiban sem gondolta volna a démon, hogy meg fogja keresni őt a férfi, mégis így történt.

Tisztán emlékezett a napra, mikor Kevin és Mrs. Tran nála „vendégeskedett”. Teljesen kicsúszott a kezei közül az irányítás, nem tehetett a történtek ellen semmit. Mire észbe kapott, már zokogva borult a srác az anyja fölé, és könyörgött neki, hogy ne hagyja meghalni. Azóta rengetegszer gondolta át, hol vált irányíthatatlanná az a jelentéktelen démon, aki akkor mellette volt, de sosem jutott a végére.

Gyorsan kellett dönteni a nő halálát illetően, alig voltak hátra percei, súlyos sebet kapott. A zokogó Kevin látványa, és ahogy könyörgött neki, hogy bármit odaad neki, csak mentse meg az édesanyját, fellágyította a szívét. Persze nem annyira, hogy ne kössön alkut a prófétával. Gyors, rövid csókot váltottak, nem vacakolt vele, hogy megrészegítő csókot adjon neki, ahogy azt a többi üzleti partnerével szokta.

A Kaszás már ott volt a nőért, de az alku az alku. Sokba került neki, elvégre Billie nem kedvelte, ha az ő halottjaival szórakoznak, és hozzák vissza a halálból, de megérte a szívesség tőle. Az erejével meggyógyította a nőt, majd figyelte, ahogy Kevin zokogva borult az anyjára. Nem sokkal később szabadon engedte őket. Pár év és Kevin úgy is az övé lesz, akkor miért szórakozna vele most?

Kevin egy poharat nyújtott át a démonnak, és feszülten ácsorgott előtte. Fogalma sem volt róla, mit is kellene tennie, vagy mondania. Nem csak attól volt feszült, hogy elveszik a lelkét, attól is, hogy a férfi viszi el azt, ahelyett, hogy rábízná a kutyákra.

A démon feleszmélve gondolataiból, átvette a poharat, majd az italba kortyolt. Elvigyorodott és az ölébe vonta Kevint. Ahogy sejtette. Kevin megdöbbent, de ez hamar elillant. Dühösen nézett Crowleyra, és azonnal felpofozta, dolgozott benne az adrenalin, így az se érdekelte, hogy korábban mennyire megrettent tőle. Nem egy rongybaba, akit kedvére rángathatott, és ezt jobb, ha ő is az eszébe vési! Felpattant az öléből, és szikrázó szemekkel nézett le rá.

– Mi a francot képzelsz?! – dörrent rá. Crowley erre felnevetett. Látszólag egyáltalán nem érdekelte, hogy lekevert neki egy pofont Kevin, fel sem vette. Mintha meg sem érezte volna! Mégis hogy képzelte, hogy hidegen hagyja, hogy felpofozta?! Csak pár perce volt a társaságában, de már most kiidegelte.

– Tudod, sokáig gondolkodtam rajta, hogy csak felküldöm Juliette-et, de végül nyert a kíváncsiságom. Érdekelt, hogyan reagálsz, ha én jövök el a lelkedért – mondta Crowley előrébb hajolva, és széles vigyorral az arcán nézett végig Kevinen.

– Tehát csak kíváncsi voltál a reakciómra? – kérdezett vissza meglepetten. Egy pillanatra megfeledkezett a felháborodottságáról, megdöbbentette Crowley indoka. Sokkal inkább számított a pokolkutyák szétmarcangolására, mint erre a beszélgetésre. Nem hagyományos lélek begyűjtésről volt szó, ez már biztos.

– Kezdetben igen, de most valami egészen más is érdekel. Kitalálod, mi az, Kevin? – búgta Crowley mély, érzéki hangon.

Kevin nagyon is jól tudta, hogy mire gondolt a másik. Számtalanszor kísértette ez a hang az álmaiban, mikor még a Winchesterek oldalán harcolt, és ezeknek az álmoknak rendszerint egy végük volt: a démon nevét nyöszörögve kérte, hogy elélvezhessen.

Ébren a legtöbbször próbálta teljesen ignorálni az elméjéből a tényt, hogy Crowley-val tölti az éjszakát – bár rendszerint elég rosszul ment neki. Akaratlanul is eszébe jutott a hétköznapi teendői végzése közben. Sejtelme sem volt, hogy miért álmodhat a démonnal, elvégre még csak véletlenül sem vonzódott hozzá! Bár nem hétköznapi stílussal rendelkezik, ezt neki is be kellett látnia, de mégis csak a Pokol királyáról beszélünk, akivel a viszonyuk a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető felhőtlennek. Megfordult a fejében, hogy talán a démon teszi vele, de miután biztosította a szobáját, hogy egyetlen rés se maradjon, amin az a pokolfajzat átjuthat, már nem maradt ötlete, mit tehetne.

– Okos fiú – érintette meg Crowley az arcát, mire Kevin összerezzent, és élesen beszívva a levegőt, lehunyta a szemét. Frusztrálta a démon érintése, de valami mást is kezdett érezni. Kíváncsi volt, hogy milyen érzés lenne, ha tovább menne a férfi, és nem csak elvenné a lelkét.

– Szeretnéd, ha folytatnám, Kevin? – kérdezte Crowley mámorító hangon.

– Igen! – vágta rá azonnal. Maga is meglepődött a hevességén, pláne hogy annak a démonnak adott engedélyt a folytatásra, akit mélységesen gyűlölt. Valamiért izgatottságot érzett, a szíve majd kiugrott a helyéről, és teljesen kimelegedett a gondolattól, hogy ő és Crowley... A francba is! Annyiszor élte át álmában, egyszer az életben is kipróbálhatja!

Crowley arcán ördögi vigyor jelent meg, majd a próféta hajába tépve rántotta hátra a fejét. A nyakához hajolt, lágyan ízlelgette, végül megharapta, apró, vöröses foltokat hagyva maga után. Szerette így kényeztetni a partnereit, élvezte, ahogy beléjük marhatott és téphette őket. A fogai között tartotta Kevin bőrét, majd lassan eltávolodva tőle, épp csak kicsit engedett szorításán. Hagyta, hogy úgy szakadjon ki az ajkai közül.

Kevinből halk nyögés szakadt fel a mozdulatra, de ugyanakkor próbálta kitépni magát Crowley szorításából. Erősen tartotta a démon a fejét, így nehezen ment neki a tiltakozás. Igyekezett lefejteni magáról a kezeit, de ahogy a harapások sokasodtak, egyre kevésbé akarta. Maga sem értette miért, de élvezte, ahogy a fogak karcolják a bőrét. Leejtette a kezét a mellkasára, és az ingjébe markolva döntötte oldalra a fejét.

Crowley arca erre felderült, és újabb harapásokkal borította be a selymes bőrt. Élvezte, ahogy Kevin felnyög az ajkai nyomán. Mikor aztán a démon elvált tőle, vággyal a szemében nézett a barna íriszekbe. Crowley szeméből tisztán ki lehetett olvasni mennyire vágyik rá, hogy végre együtt lehessenek, ami némileg észhez térítette Kevint.

Crowley elmosolyodott, és lassan végigsimított Kevin arcélén. Az ölében tartva kelt fel vele a kanapéról, majd a saját, pokolbeli lakosztályába vitte. Megvolt az előnye annak, hogy a Pokol uralkodója. Ledöntötte a férfit az ágyára, és lassan végigmérte. Kevin igazán kívánatosan festett a sötét ágyneműn.

– Most már hozzám tartozol – búgta Crowley a férfi fölé hajolva, és végigsimítva a testén a derekába markolt. – Az enyém a lelked és a tested!

Kevin a férfi szavaira pánikot érzett. Tudta, hogy a férfié a lelke, elvégre ő dobta oda neki, de az, hogy a teste az övé lenne… Még, ha az álmait figyelembe is venné, túl ijesztően hangzott ez a kijelentés. Crowley egy pillanatra sem hagyott időt tiltakozásra a férfinak. Az ereje segítségével leszaggatta a ruháit, és félredobta azokat. Végigmérte a vékony testet, majd a füléhez hajolt.

– Szeretnéd, ha valóra váltanám az álmaidat, Kevin? – kérdezte a férfit simogatva.

– Mi a francot művelsz?! – hőkölt hátra, ahogy eltűntek a ruhái, és azonnal ki akart mászni alóla. Crowley ciccegve nyomta vissza az ágyra.

– Eladtad a lelked, emlékszel? Az enyém vagy, Kevin – mondta komoly tekintettel Crowley, és közelebb hajolva ismét feltette a kérdést a srácnak.

– Igen, szeretném, ha valóra váltanád az álmom – válaszolta végül kissé bizonytalanul nézve a szemébe.

Crowley arca erre felélénkült, csak úgy ragyogott a szeme. Végighúzta a tenyerét Kevin nyakán, mire egy vékony ezüst nyaklánc jelent meg rajta. Elmosolyodott, és a kezébe vette a „C” betűt ábrázoló medált.

Kevin egy pillanatra az ajkába harapott, ahogy megérezte a hideg fémet a nyakában, és zavartan nézett félre. Tisztán emlékezett az álomra, mikor odaadta neki a nyakláncot Crowley, és ettől zavarba jött. Bár nem volt valódi, a legszebb és legemlékezetesebb randit élhette át a démonnal akkor. Lassan megemelte a kezeit, és Crowley mellkasához érintve, lesimogatta róla a zakóját és az inget.

A démon erre elvigyorodott, lehajolt a férfihoz, és az ajkaira tapasztotta a sajátját. Gyengéden csókolta az alatta fekvőt, miközben lágyan simogatta a testét, ahol csak érte.

– Vágysz az érintéseimre? – kérdezte érzékien, majd még hozzátette, ahogy végignézett a férfin. – Gyönyörű vagy.

Kevin a bókra elvigyorodott, és a szemét forgatva csapott Crowley meztelen mellkasára. Az álmán kívül még soha nem volt férfival, így kissé izgult a történések kimenetele miatt, de ugyanakkor vágyott rá, hogy kipróbálhassa milyen is egy férfival. Hogy milyen Crowley-val. Egész beleborzongott a gondolatba, hogy magával a Pokol királyával fogja elveszíteni a szüzességét – legalábbis ami a pasikat illeti.

– Izgulok – vallotta be hirtelen.

– Nem kell félned, vigyázok rád – ígérte tőle szokatlanul kedves módon Crowley. Sejtette, hogy mitől is tart a férfi, de nem volt oka a félelemre. Teljesen tiszteletben tartotta, hogy valószínűleg ő lesz neki az első, és nem akart semmit sem elsietni. Még többször akarta élvezni a srác nyújtotta örömöket, és rengeteg élvezetet akart nyújtani Kevinnek, ehhez pedig nem társulhatott, hogy durván bánik vele.

Az egykori próféta elmosolyodott a lágy hangra, majd megemelte a csípőjét, hogy folytassák. Összeérintette az ágyékukat, mire mindkettejükből halk nyögés szakadt fel. Crowley lehajolt hozzá, és a pirosas ajkakra tapasztva a sajátját szenvedélyes csókban részesítette.

A démon lassan végigsimított a mellkasán, a hasán, végül pedig a péniszét vette a kezébe. Rámarkolt a hímtagra, és lassú ütemben mozgatni kezdte a kezét rajta, halk nyögéseket előcsalogatva Kevinből.

Arcán mosoly ült, ahogy elválva az édes ajkaktól Kevint figyelte. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy Kevin az élvezettől nyöszörgött és vergődött alatta. A takarót markolászta, egyáltalán nem bírt magával. Túl intenzív volt a démonnal való érintkezés. A közelébe sem ért annak, amit álmaiban, vagy a valóságban mással élt át.

– Crowley! – emelte meg a hangját, mikor érezte, hogy nem bírja sokáig.

– Élvezz el! – parancsolt rá a démon, és rántott egyet a férfi péniszén.

Kevin felkiáltott az élvezettől, és nyögve élvezett el. Pihegve feküdt a férfi alatt, az élvezete beterítette a démon kezét, és teljesen maszatos lett tőle a hasa is.

Crowley egy ragadozó vigyorával nézett le a férfira, legutóbb akkor érzett ekkora örömöt, mikor megszerezte a Pokol vezetését. Boldogsággal töltötte el, hogy ezt ő váltotta ki az egykori prófétából. Letisztogatta magukat az erejével, majd megfogta Kevin kezét, és felhúzta az ágyban.

– Térdelj a földre – kérte, mire Kevin duzzogva, hogy nem maradhat fekve, felkelt az ágyról és mellé térdelve, kíváncsian emelte a tekintetét a démonra. A szeme csak úgy csillogott a korábban átélt élménytől, teljesen magával ragadta, amit a férfi tett vele.

Crowley kiült az ágy szélére, levette a nadrágját és az alsóját. Gyengéden Kevin hajába markolt, és megcirógatva a tarkóját magára húzta a srácot.

Kevinből nyögés szakadt fel, ahogy a démon pénisze kitöltötte a száját. Hirtelen érte a támadás, és ettől szinte azonnal visszakozni akart, de pechjére Crowley erősen tartotta. Vágott egy fintort, de csak vigyorgást kapott válaszul. A démon megsimogatta az arcát, és a csípőjét felé lökve biztatta mozgásra. Kevint erre szinte azonnal elkapta a hányinger, ahogy a torkán érezte a férfiasságát, és tovább fintorogva tett eleget Crowley kérésének, szopni kezdte. Teljesen szokatlan volt neki, és ügyetlenül mozgatta a száját a férfiasságán. Alig pár alkalommal csinálták neki, így még ebbe sem kapaszkodhatott, nem sok tapasztalattal rendelkezett.

Crowley ekkor megfogta Kevin haját, és megmarkolva a sötét tincseket, lassú, ráérős ütemben kezdte mozgatni a fejét. Nem akarta még jobban siettetni a férfit, így is sejtette, ez is több annál, mint amit valaha tett egy férfinak. Hátravetette a fejét, és ahogy Kevin egyre inkább belejött, és magától gyorsított a tempón, felnyögött. Lenézett a férfira, és ragyogó szemekkel figyelte, ahogy őt kényeztetni az édes ajkaival.

– Kevin – szólalt meg rekedt hangon, ahogy érezte, hogy egyre közelebb járt a beteljesüléshez. – El fogok élvezni!

Az egykori próféta fél szemmel felpislantott Crowleyra, és apró mosoly jelent meg a kijelentésére. Halványan emlékezett rá, hogy az egyik lány, akivel dolga volt, mit tett, hogy hamarabb bekövetkezzen az élvezete, így megfogta Crowley péniszét. Magát is meglepte vele, hogy ennyire beletanult a dologba, és magától cselekszik. Átkulcsolta az ujjait a péniszén, majd rászorítva, megszívta a makkját.

Crowleyból hangos nyögés szakadt fel az érzésre, és hátravetve a fejét, megmarkolta a sötét tincseket. Azonnal elélvezett, képtelen volt uralkodni a testén. Lassan eleresztette Kevin haját, és a remegő kezeit maga mellé ejtette az ágyra. Halkan pihegett, és ragyogó szemmel nézett le a srácra.

Kevin arca elsápadt, ahogy a férfi a szájába élvezett. Amint elengedte a haját, felpattant a földről, és a mosdó felé sietett. Szerencséjére nyitva volt az ajtó, így hamar betájolta, hogy hova kell mennie. Becsapta maga után a fürdőszoba ajtaját, és a wc fölé görnyedve adta ki magából a gyomra tartalmát. Nem evett túl sokat az utóbbi órában, túl izgatott volt a tíz év letelte miatt, így nagyrészt csak öklendezni tudott, épp hogy távozott belőle valami.

Az egykori próféta egy ideig a mosdóban maradt, bár arról fogalma sem volt, hogy miért tartott egy fürdőszobát a Pokol királya. Végül ahogy elmúlt a hányingere, kiöblítette a száját, és visszament a hálóba. Vett egy mély levegőt, majd odalépkedett az ágy mellé. Út közben alaposan végigmérte a démont. Még fel se fogta, hogy néhány perccel ezelőtt szexuális kapcsolatba került vele, és ez egyáltalán nem zavarta már.

Crowley az ágyon eldőlve, halkan pihegett az élvezettől, majd megfogta a visszaérkező Kevin karját, és lehúzta maga mellé. Átkarolta, és a hátára simítva a kezét cirógatta a selymes bőrt. Élvezte, hogy a karjában tarthatta a srácot.

– Nem fogom elvenni a lelkedet – szólalt meg hosszú hallgatás után. – Viszont itt kell maradnod velem a Pokolban, már az enyém vagy.

– De csak azért, mert eladtam a lelkem – válaszolta Kevin. Vett egy mély levegőt, majd a férfihoz törleszkedve lehunyta a szemét. Jól esett neki a karjaiban lenni, élvezetesebb volt, mintha Pokol valamelyik részén kínozva lenni. Egyelőre nem kívánkozott el tőle.

Crowley forgatta a szemét, de mosollyal az arcán húzta közelebb magához az egykori prófétát. Lassan végighúzta a tenyerét a hátán, és egy puszit lehelt a nedves homlokára.

Kellemes melegséggel töltötte el, hogy ölelhette őt, és örült neki, hogy úgy döntött maga megy fel a pokolkutyák helyett. Szorosan átölelte Kevint, és a nyakába csókolva lehunyta a szemét. Végre igazán boldognak érezte magát a férfi mellett.

Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett, vagy épp nem és észrevételed van, hagyj kritikát!

Sheraphine

Hajkiegyenesítő kefe

Sziasztok!

Augusztusban rendeltem egy hajkiegyenesítő kefét, ma érkezett meg, és amint haza értem ki is próbáltam. Az én hajam alapból nagyon göndör, ha nincs kivasalva, így féltem, hogy nem tudja kellő egyenesre varázsolni a hajam, de tévedtem. Szépen kiegyenesíti a hajat, és még nem is volt drága, teljesen megérte az árát. Itthon 25000 forint környékén is mozog egy ilyen, de eBayről sokkal olcsóbban 3800 forintért rendeltem meg. Az árából könnyen következtethetnénk rá, hogy gagyi kínai, de nem! Jól hozza azt, amire teremtették, és hamar kiegyenesíti még az én göndör hajamat is. Arra viszont még megoldást kell találnom, hogy ne göndörödjön vissza fél óra múlva, bár ez hajvasalóval is megtörténik, így nem a szerkezet hibája.

Írni vagy nem írni?

Sziasztok!

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, sokunknak gondot okoz, hogy nem tudunk írni. Hiába próbáljuk, görnyedünk a papír felett, egyszerűen nem jönnek a szavak. Ilyenkor próbálkozhatunk, ülhetünk várva a csodát. Ezek azok az alkalmak, amikor jómagam inkább ott hagyom az írást és mindent csinálok, csak ne kelljen a félkész művem vagy épp az üres lapot bámulnom.

Mostanában gyakran esik meg velem, hogy nincs ihletem, nem jönnek maguktól a szavak, vagy ha jön is, többet törlünk, mint amit papírra vetünk, és csak egy helyben toporgunk. Ilyenkor jobb, ha félre rakjuk amin épp dolgozunk, esetleg belekezdhetünk másba, amihez jobban van motivációnk, vagy pihenhetünk egyet. Egy jó séta, vagy bármi ami kikapcsol, sokat segíthet a tovább lendülésben. Sose az lebegjen elöttünk, hogy mikor írtunk utoljára, hanem hogy szeretnénk írni. Jusson eszedbe mindig, hogy miért is szereted, és ez motiválni fog.

Vannak helyek, ahol nem megy az írás, jobb ha kerülöd ezeket, mikor erre kerülne a sor. Fontos hogy olyan környezetben legyél, ahol megy a munka, nincs ami meggátol abban, hogy írj. Nekem is vannak olyan helyeim, ahol jobban megy az alkotás, mint máshol.

Többen szeretnek a saját asztaluknál dolgozni, de nekem ez valamiért nem megy. Az ágyamban sokkal jobban megy az írás, mint az asztalomnál ülve. Olyan is volt már, csak azért elvonultam a fürdőszobába, mert ott mindig megjön az ihlet, hogy írjak. Lekuporodtam a kád mellé, majd a laptoppal az ölemben pötyögtem. Ilyen hely a fürdőkád is. Amikor fürdeni megyek, mindig viszem a telefonom és amíg csak áztatom magam, addig azon írom a novellát/regényt amin épp dolgozom. Ezek mellett pedig a buszon is csak úgy ömlenek belőlem a szavak, mikor utazom valahova.

Próbáljátok megkeresni azt a helyet ahol elkap az ihlet és megállás nélkül tudtok írni. Néha legfurább helyeken kattan be a folytatás képe, de ez ne gátoljon titeket.

Köszönöm, hogy olvastad.
Sheraphine

Cikk kérdése: Neked van valami különleges hely ahol írsz, ha igen, mi?

Törődj magaddal!

Sziasztok!

Tudom, elég rég volt bejegyzés, de nem volt soha eszembe a blog, még igen csak kezdő vagyok ezen a téren, így megesik velem, hogy ilyen kimaradások lesznek. Mostanában nem írok valami intenzíven, de igyekszem majd ezen változtatni, amint tudok. Nehezen megy, mert nem megy egykönnyen a motiváció, de higgyétek el, én igyekszem!

Most inkább egy személyes tapasztalattal jövök, ami nem is állhatna távolabb a fanfictionok és az írás világától. Voltam a húgom osztálytársánál, aki "műkörmös". Hát... Meg kell mondanom, nem vagyok megelégedve a munkájával. Nagyon aranyos és kedves lány, tud is körmöt festeni, de csak azt. 

Mivel nekem most rövid volt a körmöm (iskola volt, unalmas órák, hajlamos vagyok ilyenkor rászokni a körömrágásra) ezért gondoltam rakatok fel magamnak épített körmöt, hogy ne rágjam. Amikor hosszú, valamiért meg tudom állni, hogy ne tegyen, ha kicsi, akkor folyton piszkálom. Háromezerötszáz forintot kért el a lány a körömért, ami egy átlagos árnak számít felénk, de nem ért meg ennyit, máskor inkább profihoz megyek, ugyanennyiért.

Először is már akkor problémáim voltak, amikor megtisztította a körmöm. Tudniillik ilyenkor a körömágyat is eltávolítják, hogy ne arra épüljön fel a köröm, de nem voltam megelégedve ezzel. Tudom, hogy a "profiknál" sem kellemes, elvégre egy hozzám nőtt dolgot kell felkaparni a körmömről, de az, hogy úgy vágja le az ollóval, hogy nem csak a körömágyam, de még a fentebb levő bőrbe is belevág, hát köszönöm, de az nem kell. És utána még neki állt feljebb, hogy miért vérzek. Na vajon miért? És nem "Hopp, véletlen egy körömnél belevágtam az ujjadba". Nem. Mind a tíz ujjamnál megcsinálta.

Tekintsünk el ettől, elvégre van még vérem, kit érdekel az a pár csepp, ami még másnap is ott volt a körmöm végében, mert az istenért se tudtam leszedni onnan még itthon sem semmivel. Harmadnapra szerencsére lekopott.

A bal kezemen levő körmök egész jól sikerültek, de a jobb.. csak kivetni valót hagy maga után. A legtöbb körmömön nincs egyenletesen eloszlatva az anyag, a jobb oldalukon van egy-egy nagy pukli, ami elég otrombán néz ki, emellett az egyik körmöm sarka határozottan elgörbült. Túl korán lett kiszedve alóla a papír, így úgy kötött meg, hogy egy kis ív van az anyagban.

És bónuszként a legjobb: frissen kijöttem, miután végeztem, de már ekkor olyan volt a körmöm, mintha két hetes lenövésem lett volna. Másfél hete voltam ott, de a körmöm mostanra már úgy néz ki, mintha másnap már mennem kellene ismét, hogy rendbe tegye. Azt hiszem ez volt az első és az utolsó is, hogy hozzá megyek. Nagyon kezdő még, nem vagyok megelégedve a munkásságával. Ennyi pénzért inkább felkeresek egy tapasztaltabb műkörmöst.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Sheraphine

Bejegyzéshez tartozó kérdés:

Volt már olyan, amiért fizettél, de nem voltál vele megelégedve? Ha igen, mi? 

Egy szörnyetegnek is van szíve

Sziasztok!

Ma egy Vámpírnaplók témájú rövid művel jövök hozzátok, Caroline és Klaus főszereplésével. A negyedik évad tizenhetedik része után történik, amikor is Klaus segít elföldelni a meghalt boszorkányokat.

Hagyjatok kritikát, véleményt odalent!

Köszönöm,
Sheraphine

Caroline üveges tekintettel nézte, ahogy Klaus az utolsó lapát földet rádobja a tizenkettedik sírhelyre. A földre hajította a lapátot, majd a szőke vámpír felé fordult.

- Kész. Tizenkét sírhely a tizenkét boszorkánynak, mintha semmi nem történt volna - vetette oda a lánynak, bár mindketten jól tudták mivel járt a tizenkét halott.

- Megöltem őket - hagyták el Caroline ajkát a halk szavak.

Suttogását az erdő csendjében jól lehetett hallani, az idő nyugodt volt, a fák levelei nem zavarták meg az éj nyugalmát holmi szél keltette zajongással.

- Jól esne most egy vigasz, mi? - nézett gúnyosan a lány szemébe a hibrid.

A lány nem válaszolt, könnyek gyűltek a szemébe, ahogy végre felfogta, mit tett, és mi lehet ennek az ára. Tudta, hogy ezzel nyert ügye van Silasnak abban, hogy elpusztíthassa a túlvilági oldalt, ám akkor ez nem érdekelte. Gondolkodás nélkül döfte a kést a boszorkány szívébe, hogy megmenthesse barátnője életét.

Klaus arcán néhány pillanatig ott volt a gúny, már nyitotta a száját, hogy közölje a lánnyal, hogy egy szörnyetegtől ne várjon vigaszt. Valami mégis arra késztette, hogy ne tegye meg. Az arca kisimult, ahogy figyelte a lány könny áztatta arcát. Maga is meglepődött rajta, hogy mi ütött belé, mikor lehunyta a szemét, és szorosan a karjaiba vonta a szőke lányt.

- Klaus... - hallotta Caroline meglepett hangját, de csak szorosabbra fonta körülötte a karját.

Tenyerét a lány hátára simította, majd gyengéden végigfuttatta rajta a kezét.

- Semmi baj - nyugtatta a fiatal vámpírt.

Kezét fel-le mozgatta a szokatlanul törékenynek tűnő lányon.

Caroline nem értette miért tette ezt a férfi, de jelen pillanatban semmire sem vágyott jobban, mint hogy a karjaiban sírja ki magából a feszültséget. Halkan zokogott Klaus dzsekijébe fúrva az arcát, kezeit a derekára kulcsolva. Jól esett neki a férfi törődése, még ha tudta is, hogy ez csak átmeneti, és hamarosan minden olyan lesz, mint azelőtt. Újra külön oldalra kerülnek, ellenségekké válnak. Már régen tudta, hogy valamit érez a férfi iránt. Senki nem vonzotta úgy, mint Klaus. Akarta, hogy működjön a kettejük kapcsolata, meg akart bocsátani a férfinak, ám mikor már túljutott volna az utolsó gaztettén, mindig elkövetett egy újabbat. Folyton fellobbantotta a lányban a haragja tüzét, ezzel lehetetlenné téve, hogy elfelejthesse a szörnyű tetteket, amiket elkövetett.

Zokogása lassan halk szipogássá vált, ám a férfi továbbra sem hagyta abba a halk csitítgatást. Kezével a lány hátát simogatta, míg halk, szinte hipnotikus hangon beszélt.

- Nem lesz semmi baj, Caroline. Nem a te hibád - súgta a szavakat Klaus.

- Köszönöm! - húzódott távolabb a férfitól Care.

- Jobb? - kérdezte a férfi. 

Hangjában ott csengett az aggodalom, ami Caroline szívét melegséggel töltötte el. Talán tévedett, mikor a férfihoz vágta a sértő szavakat, miszerint nem lehet már megmenteni.

- Miért teszed ezt, Klaus? - tette fel a kérdést a lány, amely a leginkább foglalkoztatta.

Szemében értetlenség csillogott, ahogy figyelte a férfit. Klaus ajka csábos mosolyra húzódott, majd megtörölte a lány könnytől maszatos arcát.

- Te is tudod, tündérem - felelte a lány ragyogó kék szemébe mélyesztve a tekintetét.

- Fontos vagyok számodra - válaszolta meg magának a feltett kérdést Caroline, ám arcán továbbra is zavartság tükröződött.

- Igazad volt. Az egyetlen oka annak, hogy képtelen vagy a megbocsátásra, az én vagyok. Mindegy mennyire vagy megbocsátó, ha újra és újra olyant teszek veled, amivel fájdalmat okozok neked, Caroline - magyarázta meg neki a férfi. - Tudom, nem tehetek jóvá mindent egy apró tettel, és azt is tudom, hogy újra meg foglak bántani. Én nem a herceg vagyok fehér lovon, nem tudom megadni neked azt, amit megérdemelnél!

- Képes lennél rá, amit ma tettél... Ez nem azt mutatja, hogy szörnyeteg vagy, Klaus! - fogta meg a férfi kezét.

Kétségbeesetten kapaszkodott meg az erős kezében, és mélyesztette tekintetét a kék szempárba. A hibrid ajkán egy apró mosoly jelent meg, majd lassan lehajolt a lányhoz, szabad kezét az álla alá csúsztatta. Összekapcsolódott a tekintetük, Klaus megszüntette az utolsó centimétert is maguk között, és a lány ajkára tapasztotta sajátját.

Klaus ajkai puhák voltak, és a csókja teljesen megszédítette a lányt. Caroline-al forgott a világ, keze utat talált a férfi karján egészen a nyakáig, majd átkarolta. Odasimult a férfihoz, ahogy egy pillanatra sem szakadt el a csókjától, ujjait a barna tincsek közé süllyesztette. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált, egymás után kapkodva tapadtak a másikra, igyekeztek a legtöbbet kapni a másikból. Abban a pillanatban egyikőjüket sem érdekelte Silas, vagy hogy ellentétes oldalon állnak.

Végül Klaus szakította meg a heves csók csatát. Elhúzódott a lánytól, szeme az arcát fürkészte.

- Szeretlek, Caroline - mondta ki végül azt, ami már régóta ott volt benne. - Épp ezért nem emlékezhetsz erre.

Nem foglalkozott a lány tiltakozásával, ahogy rázva a fejét akart eltávolodni tőle megakadályozva az igézést. Arcát a két keze közé fogta, tekintetét a lány szemébe mélyesztette.

- Nem vigasztaltalak meg az este, Caroline. Itt hagytalak a sírnál egyedül, szembesítve téged az igazsággal. Egy szörnyeteg vagyok - mondta Klaus.

Caroline arcát újra ellepték a könnyek a kemény szavaktól. Halk zokogásban tört ki, ahogy eltávolodott tőle a férfi. 

- Egy szörnyeteg vagy - helyeselt a lány, majd némán könnyezve figyelte, ahogy Klaus egy pillanat alatt tűnt el a fák között. Tekintete a boszorkányok sírjaira terelődött, és újult erővel, megállíthatatlanul törtek elő a könnyei.

Köszönöm, hogy elolvastad a művet, remélem tetszett és hagysz kritikát legyen az rossz illetve dicsérő kritika.

Új design

Sziasztok!

Akik régebben voltak már a blogon azok újdonságként megtapasztalhatták, hogy új kinézetett kapott. A kinézetet Perrienek köszönhetjük, aki elvállalta az elkészítését. Nagyon meg vagyok elégedve a munkájával, igazán tetszetős lett a blog ezzel a kinézettel, és még éjszaka is szemkímélő a sötét kinézethez a világosabb betű. Gyakran látogatok én is blogokat éjjel, és azok amik sötétebb hátterűek kellemesebben a sötétben a szemnek.

Ha van blogotok és ti is hasonlóan szép designot szeretnétek kinézetnek, akkor bátran ajánlom nektek a Paparazzi Blog Design-ot. Nagyon szép munkái van az összes szerkesztőnek.

Köszönöm,

Sheraphine

Hajszál híján szerelem

Sziasztok!

Ezúttal egy valamivel hosszabb, szám szerint 4000 szavas művel jöttem vissza hozzátok. Szintén Draco és Harry a főszereplő. Mindkettejük szemszögéből íródott a mű. Tömören a tartalma: Harry rendkívül ritka fétisben szenved. Teljesen rá van kattanva az egyes hajtípusokra, és szerencsétlenségére, vagy épp szerencséjére Draco szőke tincsei is megtetszik neki.

Remélem tetszeni fog a mű, hagyjatok kommentet odalent, hogy miért tetszett, vagy épp miért utáltátok a művet.

Köszönöm,
Sheraphine

Kíváncsi vagy egy óriási titkomra? Igen? Eddig még senkinek se mondtam ezt el. Te vagy az első, aki olvassa. De tényleg senki se tud róla. Még Hermione és Ron se tudják. Már épp itt az ideje, hogy elmondjam valakinek. Nekem hajfétisem van.

Rengeteg barátommal csak azért vagyok jóban, mert eleinte érdekesnek találtam a hajfürtjeiket. Ott vannak például a Weasley-k, az ő fürtjeik voltak a legérdekesebbek. Azok a vörös fürtök, olyan szörnyen érdekesek voltak. Mint a tűz, maga a szenvedély.

Na és ott van Granger. Igen, oh, azok a tincsek, olyan rengeteg, olyan féktelen, mint a vad őszi éjjel. Teljesen odavagyok értük, ezekből sosem lesz elegem.

Changről még nem is beszéltem, amikor a DS edzéséken figyeltem őt. Már akkor feltűnt, hogy milyen lágy esése van a hajának. Istenem, mikor karácsonykor megcsókoltam, titkon beletúrtam a hajába, s azonnal megállapítottam, hogy milyen selymes az. Nem tudom, hogy milyen lehet az a sampon amit használ, de nagyon hasonlít az én Sunsilkemre. Gondolom valami kínai gyártmány.

Van egy dobozom az ágyam alatt, erről persze senki nem tud, illetve idáig nem tudott. Gondolom sejtitek, hogy mit tárolok benne. Hajszálakat! Még elsőben szereztem Rontól pár tincset, s bele is tettem a dobozomba. Hermionétól harmadikban sikerült szereznem, és az is ment az ágy alá. Ötödikben szerencsére tudtam szerezni Chótól is, de egy még hiányzik! A szőke tincs! Igaz már megtaláltam a megfelelő személyt, akitől vehetnék egy kis hajszálat, de pechemre ő pont az ellenségem, és nem nézné jó szemmel, ha kitépném akár egy szál haját is, hiszen a legféltettebb kincse az ő hajkoronája. Ezen persze nem is csodálkozom, hiszen ennél selymesebb, és fényesebb haja senkinek sem lehet.

Igen, Draco Malfoyról van szó, arról a pökhendi mardekáros fiúról, aki megkeseríti az életemet nap, mint nap, és erre még a haja is megfog. Kész őrület! De megfogadtam, hogy megszerzem magamnak, és ez így is lesz.

Az a baj, hogy már százszor, sőt ezerszer megpróbáltam szerezni pár szálat a fejéről, de sosem sikerült. Valami, vagy valaki mindig megzavart. Egyszer például maga Piton szólt közbe. Ha kíváncsiak vagytok a sztorira, akkor elmesélhetem. Akarjátok? Igen? Nos, akkor itt is van a történet:

Ez az egész bájitaltanon történt. Szerencsémre idejében leértem a terembe, így sikerült helyet foglalnom Malfoy mögött, azzal a reménnyel, hogy így majd tudok szerezni egy kisebb tincset tőle. Éppen nyúltam Draco felé. Már éreztem a siker édes illatát, szinte már az ujjaim közt fogtam a selymes hajat, és akkor:

BUMMM!

Kivágódott az ajtó, és berontott rajta Piton professzor. Nem voltam felkészülve erre, így ijedten rántottam vissza a kezem, és az első próbálkozásom teljes kudarcot mondott.

A második próbálkozásom sokkal kellemetlenebbre sikerült. Rápillantottam Pitonra, aki épp Neville-lel volt elfoglalva a sarokban, így könnyen megszerezhettem volna Draco haját. Kihasználva ezt a helyzetet kezemet ismét felemeltem, hogy közelítsek a tincsek felé. Nem tartom magam valami szerencsésnek, mivel Piton pont ezt a pillanatot választotta, hogy rám nézzen.

- Mr. Potter mit óhajt Mr. Malfoytól? – szólt hozzám a professzor, mire én a gondolataimban már porrá átkoztam a világ legfájdalmasabb varázslataival. Kezeimet ismét az asztalra helyeztem, de nem csak Piton pillantásai miatt, hanem az osztály, és az én szőke hercegem fürkésző tekintete miatt is.

Ennyi elég is lesz ebből a kínos esetből. Sejtem, hogy feltűnt már nektek, hogy mennyire nem vagyok ügyes ehhez a feladathoz. Mit is gondoltam? Meg tudom szerezni egy olyan ember haját, aki még a hátam közepére sem kíván? Ugyan Harry, jobb lesz, ha felnősz, már nem vagy gyerek, hogy higyj a mesékben.

Szerencsémre mégis sikerült! Én a nagy Harry Potter, aki túlélte a gyilkos átkot, és egyéb marhaságot, megszereztem Draco Malfoy hajtincsét. Istenem még most sem hiszem el, hogy megvan, de itt van. Ott lapul a dobozomban, és szerencsére ott is marad egy darabig, illetve jó hosszú ideig. Ha már megvan, akkor nem engedem ki a kezeim közül semmiképp.

A sikeres begyűjtés az egyik kviddics meccsen történt, mikor a Mardekár ellen játszottunk. Szokás szerint mi vezettünk, az állás pedig kilencven-harminc volt, ha jól emlékszem, de már nem biztos, mivel nem nagyon a játékra koncentráltam. A szőkeség a pálya felett körözött, tekintetével a csapatot és a cikeszt keresgélve. 

Elvigyorodtam azon a gondolatomon, hogy azért nem találja meg sosem az aranylabdát, mert nem lát ki a nagy arca mögül.

Ekkor a mardekáros , mintha ágyúból lőtték volna ki, megindult felém. Jól eső hullám futott végig rajtam, amit én magam sem értettem. Később persze rájöttem, hogy csak a hajkoronája miatt kapott el ez a kisgyermekre jellemző izgalom.

Természetesen rájöttem, hogy miért is halad ilyen nagy sebességgel felém. Az apró labda itt keringett a fejem körül, és csináltam egy kisebb mutatványt, majd megindultam a cikesz felé, ami eközben elindult a pálya másik felébe.

Még a meccs kezdete előtt megfogadtam, hogy a mai napon szerzek legalább egy hajszálat az én szőke hercegemtől, így lassítottam a tempómon. Elvégre nem kell elsietni a dolgokat. Malfoy nem így volt ezzel, hiszen rögtön felzárkózott mellém, hogy tegyen rám pár csípős megjegyzést.

- Na, mi az Hernyó Polker négy szemed van, mégsem látsz? – kacagta gúnyosan a mardekáros.

- Nézd csak Malfoy, ott van a cikesz – mutattam jobbra, mire a kis butus rögtön odafordította a fejét, így én gyors a hajához nyúltam, mielőtt elrepülhetett volna, s megragadtam a haját, majd kitéptem egy tincset belőle.

A szöszi felszisszent, s mérgesen felém fordult:

- Ezért még számolunk Hernyó – mordult rám, de én nem törődtem vele, csak néztem, ahogy az aranylabda felé tart. Végre megszereztem, amire már oly régóta áhítozom. Nem akartam többé a cikeszre figyelni, de hogy a többieknek ez ne tűnjön fel, én is a nyomába eredtem. Mondanom sem kell, hogy engedtem Malfoynak, hogy elkapja a kis aranyost, hadd legyen neki is egyszer gyereknap.

Mikor vége lett a meccsnek, én rögtön a szobámba mentem a szeretett gyűjteményemhez. Magamban jót mosolyogtam rajta, hogy még ide is hallani a mardekárosok ünneplését. Elvégre, most volt is miért, hiszen végre legyőzték a Griffendélt, így ők lehetnek talán a kupagyőztesek.

***SZEMSZÖGVÁLTÁS***

Örülnöm kellene, de ehelyett nagyon ideges vagyok. A gyomrom öklömnyire zsugorodott a dühtől. Nem bírom, annyi kérdésem lenne. Miért nem kapta el a cikeszt? Miért tépett ki hajszálakat a csodálatos hajkoronámból? És miért segített abban, hogy elkapjam a cikeszt? Felmegyek hozzá, egyszerűen nem bírom. Fel kell mennem hozzá! Nem nyugszom, amíg nem kapok a kérdéseimre válaszokat.

Lassan lépdelek a Griffendél-torony felé. Nem tudom, hogy mit mondjak neki, de még azt sem, hogy igazából hol lehet. Még az is megeshet, hogy nem is itt van. Mindegy! Most az a lényeg, hogy minél előbb válaszoljon! Még azt se nagyon tudom, hogy hol is van a griffendélesek klubhelyisége. Mindegy, majd leszólítok egy elsőst, ő biztos el fog vezetni Harryhez.

Mikor ezeket kigondolom, megpillantok egy fiatal griffendélest, s rögtön megindulok utána. „Remélem a klubhelyiségbe mész!” – gondoltam magamban, majd a fiú elé állok.

- Hé – kiabálok rá a kisgyerekre. – Ne haragudj, de fontos elintézni valóm van az egyik háztársaddal, és nem tudom, hogy merre van a házatok. Meg tudod mutatni?

- Persze – felelte a fiú, majd intett a fejével, hogy kövessem. Utána megyek, de kicsit gyanakszom, hiszen úgy tudtam, hogy felfelé kell menni a griffendélesekhez, és mi most egy titkos átjárón át lefelé megyünk. Csak tudja, hogy hol szokott aludni, elvégre már vagy fél éve ide jár.

Aha! Tudja, hogy hol alszik, mivel kiérünk egy folyosóra, de megint bevezet egy átjáróba. Ezután egy teljesen üres folyosóra tévedünk. Ha most nem egy elsős állna előttem, hanem mondjuk egy Crak típusú fiú, akkor már biztosan kivert volna a víz. Bemegyünk egy ajtón, majd kiérünk a lépcsőkhöz, ahol megindul lefelé, és kiérünk a hatodikra, bár ebben nem vagyok most biztos. Lenézek a mélybe, majd rögtön visszahúzom magam, mert rájövök, hogy tériszonyom van.

Nekiütközöm valaminek, ezért odafordítom fejem. A gyerek megállt egy portré előtt. Ez lehet a bejárat, így várom, hogy végre elmondja a jelszót. Miután nem mond semmit, lenézek rá, és látom a szemében az ijedtséget. Biztos amiatt lehet, hogy nekimentem. Bocsánatot kellene kérnem,hiszen lehet, hogy azt hiszi, hogy bántani akarom.

- Ne haragudj, hogy neked mentem, véletlen volt. Sajnálom – mondom, mire az bólint és kimondja a jelszót. A lány bemegy, majd felnéz rám:

- Kell még segítenem, vagy innen már boldogulsz? – kérdezi

- Még azt megmutathatod, hogy melyik Harry szobája, utána elmehetsz – felelem, mire ő bólint, és elindul fel az emeletre. Követem, amíg meg nem áll egy ajtó előtt.

- Ez az ő szobája – mondja, majd elköszön tőlem, aztán elmegy a dolgára.

Mikor elment, körülnéztem, s láttam, hogy az egész helyiségben vörös-arany volt az uralkodó szín. Szinte mindenen jelen volt Griffendél címere: a függönyön, a díszpárnákon, a kandallón, mely felett természetesen egy nagy festmény állt, amin Godrik címere volt látható.

A kandalló mellett egy kisebb bemélyedés volt, melyben oda voltak készítve a fahasábok. Előtte egy kis asztal állt - tele megpakolva könyvekkel - melyet egy kanapé és két fotel zárt közre, szintén vörös színben. A kandalló melletti sarokban egy sakkasztal állt két székkel.

Mivel én fentről néztem az egészet, alattam ott állt két könyvespolc, melynek a tetején is könyvhalmazok sorakoztak. A polcok mellett két puff volt, s mögöttük egy faliszőnyeg lógott.

Felnéztem Potter ajtajára, majd halkan felsóhajtottam, és hangosan bekopogtam. Nem tartott sok ideig, majd mocorgást hallottam bentről. Nyílt az ajtó, s egy nagyon kómás Harry nézett ki rajta.

***SZEMSZÖGVÁLTÁS***

- Malfoy?! – nézek rá meglepett fejjel. – Mit keresel te itt?

- Válaszolhatnál pár kérdésemre, Potter – mondja a szokásos malfoyos hanglejtésével, majd szó nélkül félretol az ajtóból, és bemegy a szobámba. Hogy képzeli ezt? Ekkora pofátlanságot! Mindegy, végül bemegyek utána, és becsukom a bejáratot.

- Mit szeretnél tudni? – kérdezem tőle fölényesen, mivel eszembe jut, hogy milyen kincset szereztem meg. Milyen jó, hogy nincsen valami látható helyen, most aztán magyarázkodhatnék a hajak miatt, bár, ahogy sejtem pont emiatt jött, így biztos vagyok benne, hogy így is lesz mit megindokolnom.

- Miért téptél ki egy tincset a hajamból, miért hagytál nyerni, és mire kell a hajam? – zúdítja rám a kérdéseit, és minden szavával közelebb jön hozzám. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy mit válaszoljak, de semmi olyan nem jut eszembe, amivel kielégíteném a szőkét, és nem buktatnám le a titkomat.

Hatalmasat sóhajtok, majd kikerülöm a mardekárost, s odalépdelek az ágyamhoz, és előhúzom alóla a legféltettebb kincseimet rejtő dobozt. Végigsimítok fa tetején, s az egykor büszkén álló tölgy erei jól kivehetőek a festés alatt. Gyönyörű sötét színe magával ragad, ahogy a fény rávilágít, és meg-megcsillan, ahogy felállok vele.

Odafordulok Dracóhoz, miközben kinyitom a ládikámat. Nézem az arcát, ahogy kiül rá a csodálkozás, majd a zavarodottság. Erre biztosan ő sem gondolt, hogy Harry Potter hajakat tárol az ágya alatt. Most biztos arra gondol, hogy valami baja lehet a fejemnek, és orvosi segítségre lenne szükségem, de ez nem így van. Nincs semmi bajom!

- Szóval erre kellett a hajam, de – mondta, majd kis szünet után folytatta. – azt még mindig nem értem, hogy miért hagytad, hogy megnyerjem a meccset, ez nem vall rád Potter!

- És vajon honnan tudja ezt egy olyan ember, aki nem is ismer? Honnan tudnád te azt, hogy mi jellemző rám, és mi nem? – kérdezem, hogy ezzel is tereljem a mások szerinti „betegségemről” a témát.

- Ez most teljesen mindegy, inkább arra válaszolj, hogy miért engedted, hogy én nyerjek? – érdeklődött a szöszi, miközben keresztbe fonta karjait és vádlón tekintett rám. Most úgy csinál, mintha én tehetnék róla, hogy lázba hoz a haja. De hát istenem, mit csinálhatnék, ha egyszer annyira gyönyörű, ahogy a szőke haja meglibben a szélben, ahogy rásüt egy napsugár, amitől olyan gyönyörűen csillog, mint a Hold.

Bár, ez most teljesen mindegy, mert nem ide kapcsolódik, de jobb, ha tudjátok. Gondolatmenetemből Draco zökkentett ki, ahogy kivette kezemből a ládikómat. Mit akar azzal? Halk sóhaj hagyja el ajkaimat, majd felnézek Malfoy ezüstös szemeibe. Most, hogy így jobban megnézem, nem csak a haja csodás, de a szeme is káprázatos. 

Tulajdonképpen elég vonzó lenne, csak sajnos a modora nem a legkedvesebb, így ez taszítja az embert tőle.

Ettől eltekintve persze az egész fiú gyönyörű, ahogy az ingje alól kidomborodik az izma, ami a kviddicsezéstől van, és arról a mosolyról se feledkezzünk meg, amit csak akkor láthatunk, ha tényleg igazán boldog. Természetesen ez ritkán esik meg, hiszen sosem nevet úgy igazán, ha valaki figyeli. Nekem szerencsém volt, hogy láthattam azt a pillanatot, mert Draco olyan káprázatos volt, akárcsak egy szőke herceg a kedvenc mesémből. De azt hiszem, hogy jobban örülnék neki, ha hercegnő lenne, és megmenthetném a sárkánytól.

Különös, hogy a nevének a jelentése is sárkány. Még az is lehet, hogy megtörténik a mese, csak éppen magától kell megmentem. Halványan elvigyorodok erre a gondolatra. Lehetnék én a Hős, aki megmenti szegény bajba jutott királyfit, és az apja cserébe odaadja a kezét, s fél vagyonát. Nem is olyan rossz…

- Tudod Draco, - kezdek neki, s kíváncsi vagyok, hogy erre mit fog lépni a mardekáros. – Már régóta figyellek, és feltűnt, hogy bajban vagy. Psszt! Ne mondj semmit! – csúsztatom rá az ujjam ajkaira. – Talán nem hiszel nekem, de én úgy látom, hogy a saját magad rabja vagy, és a benned lakozó sárkány nem hagyja, hogy kiszabadulj, de én segítek! Megmentelek, és elviszlek egy olyan helyre, ahol senki sem bánthat.

Szerencsétlen kis szőkeségem nem tudja, hogy mit mondjon, és így olyan aranyos. Lassan rácsúsztatom kezemet a tarkójára, majd odavonom magamhoz, és lágyan megpuszilom a száját. Nem húzódik el, így felbátorodom, és lágyan csókolni kezdem. Nem fogom magamhoz erősen, hogyha akar, akkor el tudjon menni.

Jobb kezemmel a tarkóját simogatom, s néha végigszántok ujjaimmal a haján, míg másik kezemmel birtokba veszem a derekát, ami meglátásom szerint tetszik neki, mivel átkarolja a nyakamat, s közelebb bújik hozzám. Pillanatok alatt elfelejtek mindent, hogy az ellenségem, és lehet, csak kihasználja az alkalmat. Elkezdek vele az ágyamhoz hátrálni. Valamiért úgy érzem, hogy meg kell tennem, s nem csak azért, mert beindultam arra, ahogy próbálja átvenni tőlem az irányítást a csókban, – persze sikertelenül – és nem is azért, mert már rég nem dugtam meg senkit, és kezd hiányom lenni. Nem, ez valami más, valami belső késztetés arra, hogy ezt kell tennem.

Lenyomom az ágyra, s végigcsókolok a nyakán, miközben ujjaim az ingjének gombjaira vándorolnak. Elkezdem levenni róla a ruhadarabot, és végignyalok a hófehér izmos mellkasán. Apró száját kéjes nyögés hagyja el, így folytatom, amit elkezdtem. Ajkaim közé veszem jobb, majd bal mellbimbóját, s addig szopogatom, amíg meg nem keménykedik neki.

Halkan nyöszörög alattam a kis drága, s átkarolja nyakam, majd ujjait a hajam közé fúrja és megmarkolja a fekete szálakat. Elmosolyodom, miközben lassan kigombolom nadrágját, s lehúzom a sliccét. Lerántom róla a gatyát, miközben gyengéden végigsimítok mellkasán.

***SZEMSZÖGVÁLTÁS***

Harry lágyan végighúzza orrát az arcomon, mire jólesően felnyögök. Eszméletlen, amit ez a pasi művel velem, hiszen már attól gondolattól, hogy meddig fog ténykedni rajtam, elélvezek. Kezeivel végigsimít az alsónadrágom szélén, majd megfogja s leveszi rólam.

Felnézek rá, és a smaragdzöld szemeiben látom a gyönyört. Egyik kezemmel megfogom arcát, s odafordítom felém.

- Tegyél magadévá, Harry – kérlelem, amitől jobban beindul, s rögtön fenekemnek esik, és tágítani kezd. Hosszú, karcsú ujját felnyomja nyílásomba, majd mozgatni kezdi. Testem megvonaglik az érzés hatására, s kezem lehullik az ágyra. Látom, ahogy elvigyorodik a Kis Túlélő, és a következő ujját is belém helyezi.

Mikor kellően tágnak vél, teljes súlyával rám nehézkedik, és kóstolgatni kezdi az ajkaim, majd elmélyíti csókunkat. Lecsukom szemeim, és átkarolom a nyakát, s mikor elhúzódik tőlem megszólal:

- Készülj Malfoy, mert életed legjobb dugásában lesz részed, és sosem fogod elfelejteni – mondja azzal a szexi rekedt hangjával. Megborzongok szavai hallatán, és felnézek gyönyörű szemeibe.

- Már most életem legjobb együttléte ez… - suttogom lágyan és hangos nyögés hagyja el számat, mikor belém csúszik farkával. Elvigyorodik, és lassan mozogni kezd bennem, majd fokozatosan növeli a tempóját.

Harry lassan a kezemhez nyúl, s a szájához emeli. Csak nézem, és nem tudom, hogy mire készülhet, ami még jobban feltüzel. Szétnyitja ajkait, majd mutatóujjam a szájába veszi, s nyelvével lágyan simogatja azt. Kéjesen felnyögök, és testem megvonaglik, ahogy lök rajtam egy nagyot. Gyengéden szopogatja az ujjaim, majd elengedi kezemet, s felemeli csípőm, azután mélyre hatol bennem. Felordítok az élvezettől, és megragadom a lepedőt. Ökölbe szorítom kezem az ágyneműn, s hátrahajtom a fejemet.

Potter hatalmasakat lök rajtam, miközben farkamhoz nyúl, és elkezdi kiverni. Hangos sikoly hagyja el ajkaim, s szemeim kidüllednek az élvezettől. Egyre begyorsít, s érzem, hogy már közel a vég, és el fogok élvezni. 

Valószínűleg észrevette rajtam, így belassít, hogy majd erősen és mélyen belém mehessen. Megvonaglok az élvezettől, s hátra hajtom fejemet, mire a griffendéles elkezdi csókolgatni nyakamat. Lágyan harapdál, majd puszikat hint a sértett bőrömre.

- Jól vésd az eszedbe ezt a pillanatot, Malfoy – súgja fülembe, mire gerincemen végigfut a hideg. 

Megállapítottam, hogy iszonyatosan érzéki hangja van Potternek, mikor a csúcs közelében jár. Nagyot lök rajtam, így egyszerre megyünk el. Csodálatos érzés tör rám, mikor belém ömlik spermája. Kicsusszan belőlem, majd mellém zuhan. Pár percig csendesen zihálunk egymás mellett, majd megnyugszunk, s egy idő múlva, az egyenletes lélegzetvételünk hallatszik csak.

***SZEMSZÖGVÁLTÁS***

Csendesen fekszünk az ágyamban, mikor pár perccel később meghallom Draco halk szuszogását. Felnézek rá, s meglepetés ül ki arcomra attól, amit látok, hiszen most, hogy a szöszi arcán nincs ott az a jól megszokott gúnyos mosoly, olyan más.

Úgy néz ki, mint egy angyal.

Ahogy csodás szőke haja keretezi sima arcát, s ettől olyan elragadó, olyan gyönyörű, ahogy nyugodtan alszik, mint senki más. Lassan felemelem kezem, s gyengéden végigsimítok arcán, mire a mardekáros halványan elmosolyodik. Megdobban szívem, mikor meglátom felfelé gördülni ajkait,. A hasára csúsztatom a kezem, majd mély álomra hajtom fejemet.

Ekkor még nem is sejtettem, hogy minden megváltozik köztem, és Draco között.

Köszönöm szépen a figyelmet, hamarosan egy újabb rövidebb művel jelentkezem!

A szemüveg

Sziasztok!

Tudom, rég jártam erre, de most megtöröm a jeget, és elhozom nektek az első művemet. Bár ez egy régebbi "novella", remélem, hogy tetszeni fog nektek, illetve jól szórakoztok az olvasása közben - a rövidsége ellenére.

Tehát az első mű, amit közzé szeretnék tenni, az egy alig 800 szavas Harry Potter világában íródott mű. A két főszereplő Draco Malfoy és Harry Potter. A művet ez a kép ihlette, bár egy kicsit alakítottam a fiúk ruházatát.

Remélem tetszeni fog nektek, bár elég rövidke, azért fogadjátok szeretettel. Amennyiben tetszett hagyj egy üzenetet, hogy tudjam, amennyiben viszont nem szeretted/utáltad akkor kérlek azt is írd meg, és indokold meg, hogy mit kifogásoltál benne, hogy a jövőben erre odafigyelhessek.

Köszönöm

Sheraphine

Draco, miután hazaért a munkából, belépett a nappaliba, ahol hatalmas felfordulás fogadta. A kanapékról a díszpárnák szanaszét hevertek a helyiség különböző pontjain, amíg a korábban szépen rendezett újságok a földön feküdtek. Totális káosz uralta a zöld-arany színekbe öltözött szobát, mindennek közepén a rumli okozójával, Harry Potterrel. A férfi a szokásosnál jóval kócosabb frizurával, egy legalább két számmal nagyobb pulóverben, és egy kopott farmernadrágban ácsorgott, kétségbeesetten pislogva a szőkére.

– Meg tudom magyarázni – szögezte le, ahogy Draco keresztbe font karral méregette őt. Bár szemüvege hiányában nem sokat látott a férfiből, érezte, hogy nem tetszik neki a helyiség jelenlegi dekorációja.

– Azt el is várom, Potter – biccentett a szőke, és közelebb lépett a másikhoz, mire az akaratlanul is tett egy lépést hátra. Bár mindvégig komoly arcot vágott, magában jókat vigyorgott szerelmén, ahogy az menekült a „haragjától”.

– Oké, az úgy volt, hogy átjött Hermione, aztán beszélgettünk meg ilyenek – hadarta a fekete hajú férfi, és miközben bizonyítani próbálta mennyire griffendéles, megállt, igaz, ebben sokat segített, hogy mögötte már a plafonig érő könyvespolc volt.

– Igen? – ráncolta a homlokát Draco, aki látszólag már a türelmét is elveszítette.

– Um, igen, és levettem a szemüvegem, mert bepárásodott a teától, mert ugye azt ittunk. Tudod, hogy utálom, ha bepárásodik – folytatta Harry, majd ahogy látta elmosolyodni a szőkét, felbátorodott, és közelebb lépett hozzá. – És most nem találom.

– Áhá – bólintott a másik, majd elgondolkodott, miközben végigmérte a vele szemben állót. – Szóval azt akarod mondani, édesem, hogy az egész kupleráj, amit te ide varázsoltál nekem… egy vacak szemüveg miatt van, amit könnyedén megtalálhatsz egy begyűjtő bűbájjal? – komolyodott meg ismét, ám szemei jókedvűen csillogtak.

– Azt – helyeselt Harry, majd gyorsan megrázta a fejét. – Azaz nem!

– Szörnyű vagy, Potter! – tört ki a férfiból a nevetés, majd megcsóválta a fejét, és levette a fekete hajú mögötti polcról a szemüveget. – Mindig a polcra teszed, megtanulhatnád már…

– Minek? Erre vagy nekem te – mosolyodott el Harry, és egy apró puszit lehelve a férfi ajkaira, a szemüvege után nyúlt, ám ahogy szerelme elhúzta előle, felvonta a szemöldökét.

– Kérd szépen! – vigyorgott rá szemtelenül Draco, és feltette magára az okulárét, majd távolabb lépett tőle.

– Megint? – fújtatott a férfi, miközben közelebb ment az egykori mardekároshoz, és a szemüvege felé nyújtotta a kezét. – Kérem szépen, Draco!

– Nem – nevetett fel a szőke, és elhajolt előle. – Szebben kérd!

– Draco... – Harry lágyan megfogta a kezét, és visszahúzta magához, tekintetét pedig a szürke szempárba mélyesztette.

– Igen, Potter? – kérdezte semmitmondó arckifejezéssel a szőke, bár alig tudta visszafogni a vágyait, ahogy arra gondolt, mire is készül a másik.

– Kérem szépen a szemüvegem – súgta a fekete hajú az ajkára a szavakat, majd mielőtt az bármit reagálhatott volna, megcsókolta. Végigsimított a másik karján, majd ujjait a szőke tincsekbe süllyesztette, és szorosan átkarolva a derekát, közelebb vonta magához. Hosszú percekig csókolta, majd lassan eltávolodott tőle, és a csillogó szürke szempárba nézett. – Elég szép volt? – simított végig a kipirult ajkán, mire a szőke csak bólintott egyet. Lehunyt szemmel közelebb hajolt hozzá, hogy egy újabb csókban forrjanak össze.

Köszönöm szépen a figyelmet, tudom, nagyon rövidke és még lesz pár ilyen, mivel még ezenfelül hét darab van ezzel a párossal. A jövőben igyekszem ennél hosszabb műveket írni nektek, amivel remélem meg lesztek elégedve.

Lenne egy kérdésem így elsőre.
Szeretnétek még ilyen hosszúságú műveket, vagy inkább hosszabbakra lennétek kíváncsiak?

Bemutatkozó

Sziasztok!

Az oldal azért jött létre, hogy megoszthassam a nagyvilággal a már elkészült műveimet. Ezek legtöbbje egy bizonyos fandommal kapcsolatos írások lesznek, de bőven akad majd közöttük olyan is, ami teljesen saját kútfőből ered, és nem egy általam kedvelt sorozat/könyv/filmből kölcsön vett szereplőkről szól. Már itt szeretném megemlíteni, hogy én csak kölcsönzöm ezeket a karaktereket a saját, és mások szórakoztatására, így ebből anyagi hasznom nem származik.A jogok pedig a fandom szerzőjét illetik.

Az egyéni történeteknél minden esetben kiírom, hogy teljesen az én művem, így hozzám tartozik, engedély nélkül nem lehet elvinni az oldalról sem ezeket, sem a fandommal kapcsolatos műveket. Ha bármi kérdésetek, óhajotok, sóhajotok van bátran keressetek meg itt megjegyzés formájában, vagy az alábbi e-mail címen: rsheraphine@gmail.com.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis bemutatkozót.

Sheraphine