Végzetes Szerelem

Sziasztok! Ezt a novellát már lassan két éve írtam az I. Potter Kihívásra. Titkos kulcs: Gringotts Elsődleges kulcs: "Bármerre menekültem is, mindenütt téged láttalak magam előtt."Sokáig gondolkodtam rajta, hogy átírom, kijavítom a kihíváson felfedezett hibáit, végül úgy döntöttem, hogy az eredetit töltöm fel.
Tartalom: Albus a Gringottsban dolgozik, mint biztonsági őr, miután egy tragédia után képtelen volt ellátni az aurori munkát. Képes feldolgozni az idő múlásával a dolgot, vagy végleg felemészti ez az ifjú Pottert?
Figyelmeztetés: szereplő halála, erotikus tartalom

Gyönyörű tavasz köszöntött be a varázsvilágra. Az idei cudar tél után felemelő érzés volt, ahogy a jóleső, meleg tavaszi szellő átjárta az utcákat. A levegőben kellemes virágillat szállt, az utcák mind megteltek élettel.

Mindenki, aki eddig bezárkózott a hideg elől, most a szabadban volt. Már nem csak átsiettek az utcákon, ahogy a dolgukat végezték. Ráérős léptekkel haladtak végig a már most zsúfolt utakon.

Nem volt ezzel másképp az ifjú Albus Potter sem. Könnyed léptekkel haladt végig az Abszol úton, egyenesen a munkahelyét célba véve. A fiatal férfi mindössze huszonöt éves volt, mégis nyugalmazott auror.

Egykori aurori egyenruhája helyett most egy laza farmert viselt, felette sötétkék inget, a vállánál egy hatalmas címerrel, mely a Gringottshoz tartozott. Mellénél aranyozott táblán állt a neve, alatta a beosztása. Őrvarázsló.

Lassan egy éve dolgozott a férfi a bankban.

Hosszú lábaival hamar átvágott az utcán, egy pillanatra megállt az intézmény előtt, majd egy halk sóhaj hagyta el az ajkát. Utált erre a helyre járni, mégis muszáj volt.

Lassan egy éve, hogy elbocsátották a parancsnokságról.

Lustán lökte be a bank hatalmas bronz ajtaját, majd belépett a kisebb előtérbe. Odabiccentett a portán ülő nőnek és lefirkantotta a nevét a munkanaplóba. Már figyelemre sem méltatta az ezüst ajtó felett díszelgő figyelmeztetést, egyenesen a helyére sietett.

A bank óriási belső terét nehéz volt átlátni, ha az ember nem tudta, honnan kell nézni. Ám a férfi már kitapasztalta, hogy melyik a legmegfelelőbb hely ehhez.

Kezeit összekulcsolta a háta mögött, úgy fürkészte a bankban levő embereket és koboldokat. Hozzászokott már az apró lényeg mogorva viselkedéséhez. Nem különösebben hatotta meg egy-egy undok beszólásuk.

Bár a legtöbb varázsló félt a koboldoktól, hisz hatalmas erőt tudhattak magukénak, Albus nem rettent meg tőlük, ha szembe kellett szállni velük. Bízott a saját képességeiben.

Potter lévén könnyedén kihasználhatta volna a neve okozta hírnevet. A férfi mégsem tette ezt. Annak idején, a Roxfort elvégzése után, mikor jelentkezett az aurorképzőbe, sokan csodálkoztak. Albus könnyedén megkaphatta volna az állást az apja mellett a parancsnokságon, hiszen köztudott volt, milyen erővel bír a férfi. Tehetségét az átkok elhárításához az apjától örökölte.

Mégis inkább jelentkezett az aurorképzőbe. Nem csak rengeteg barátot szerzett ott magának az ifjú Potter, de jelentős tudással is végzett. Az apja nem kevés átkot mutatott meg neki, mikor már úgy gondolta, elég idős hozzá, mégis rengeteg új dolgot tanulhatott meg az iskolában.

Kitűnővel zárta az éveit. Még le sem tette az utolsó vizsgáit, de már tolongtak érte. A férfi kapott állásajánlatot több ország parancsnokságáról is, hiszen a tehetségére mindenütt szükség volt.

Albus elutasította az akkori ajánlatokat, amivel azonnal felvették volna a parancsnokságra. Később pedig akkor jelentkezett az állásra, mikor a többi vele együtt végző diák is. Nem akarta, hogy kivételezettnek tűnjön. A vizsgán, amin eldőlt, hogy kit vesznek fel, igyekezett a legjobban teljesíteni. Bizonyítani akarta, hogy valóban ide való, és képes önerőből bejutni a parancsnokságra.

Az emberek véleménye, akik róla pletykáltak, hidegen hagyta, sokkal inkább magának akarta alátámasztani az igazát.

Az akkorra húsz éves férfi szemében ott csillogott a tűz. Ugyanolyan hévvel vetette bele magát a munkába, amit szeretett csinálni, mint az apja. Albus mind külsőleg, mind belsőleg hasonlított rá. Első ránézésre akár ikreknek is mondhatták volna őket, ám aki jobban megfigyelte a férfit, felfedezhette édesanyja vonásait.

Smaragdzöld szeme hiába volt az apjáé, ott csillogott benne az anyja pajkossága és tüzessége. Ajka sarkán mindig ott ült a mosoly, ami magával ragadta az embereket. Bárkit, aki a férfire nézett, átjárta a jókedv.

Habár magasabb és izmosabb volt apjánál, mégsem keltett senkiben sem félelemérzetet, ha ő nem akarta. Egész lényét átjárta a szelídség és a végtelen türelméből adódó nyugodtság.

Ugyanakkor veszélyes is tudott lenni.

A vonások, amik miatt a Teszlek Süveg az első roxforti napján a mardekárosok közé sorolta, a mai napig jelen voltak benne. Furfangos volt, és apjával ellentétben átgondolta a cselekedeteit. Nem rohant azonnal a feje után, tervet készített azt illetően, hogyan is győzedelmeskedhetne a hatalomra vágyó mágusok felett.

Igaz, jelen voltak benne a Griffendél Godrikra oly jellemző vonások is, hiszen bátorságban nem szenvedett hiányt és zokszó nélkül indult bárki megmentésére.

Albus fontosnak tartotta, hogy egyengesse a karrierjét. Még fel sem vették a parancsnokságra, de már sorra elnyerte az elismeréseket főnökétől. Elhívták más országokba, hogy segítsen a munkájukban.

Csodálatos karriert futott be a férfi, és a munkáját olyan szenvedéllyel végezte, hogy bárki megirigyelhette érte. Imádta azt, amit csinált, és képtelen volt betelni vele. Habár nem lett volna rá szüksége, hiszen apja úgy is rengeteg pénzt hagyott volna rá, hogy két másik testvérével kell osztoznia, Albus rengeteget túlórázott.

Szeretett terepen lenni és harcolni a hataloméhes varázslókkal.

Most mégis itt állt a Gringottsban és az embereket fürkészte, ahogy sorban állnak, hogy betehessék értékeiket a bankba vagy kivegyék a pénzüket, hogy vásárolni tudjanak.

Szemében már nem égett ott a tűz, mint korábban. Szinte már unottan figyelte a tömeget, ahogy egymással zsörtölődve álltak sorba.

Az ajka sarkában megülő egykori pimasz mosolynak már semmi nyoma. Ahogy elhagyta aurori munkáját, a férfi megváltozott. Nyoma sem volt régi énjének.

Arca beesett volt, eltűnt kisfiús bája, a szemében ott csillogott a keserűség.

Néhány pillanat erejéig a féfi lehunyta a szemét, majd ahogy ismét felnézett a tömegre, halk sóhaj hagyta el az ajkát. Szinte azonnal kiszúrta a hosszú, barna hajzuhatagot, ahogy göndör fürtökben omlott a nő vállára. Vékony alakján egy testhez álló ruha volt, a táskája a kezében. A férfi hosszú percekig csak a nőt bámulta, ahogy állt a sorban, ám ahogy felé fordult, elfordította róla a tekintetét.

Egyetlen pillantás az arcára elég volt a felismerésre. Ez nem ő! Hiába egyezett meg a magasságuk, az alkatuk, még a hajuk színe is… Ahogy az arcába nézett, már tudta, hogy még csak egykori szerelme közelében sincs a nő. Keserű mosoly terült szét az ajkán a képtelenségtől, hogy egy pillanatig is elhitte, ő állhat előtte.

*K&A*

Albus a Nagyteremben ült. Az asztalok telis-tele voltak finomabbnál finomabb étkekkel, a mardekáros mégis képtelen volt az ételre koncentrálni. Tekintetét végig az ajtónál álló lányon tartotta. Soha nem látta még a Roxfortban, és a kósza pletykákból annyit tudott meg róla, hogy Kate-nek hívják.

A lány majdnem másfél fejjel alacsonyabb volt nála. Vékony alkattal rendelkezett, és bár hosszú, göndör haja eltakarta kebleit, a fiú így is pontosan ki tudta venni annak méretét.

Arcán látni lehetett, ahogy összpontosít az előtte álló professzor szavaira. Aprókat bólintott, ahogy magyarázott neki a nő, majd széles mosoly terült szét az arcán. A fiú nem tudott tökéletesen szájról olvasni, de mintha egy „köszönöm”-öt mondott volna a lány.

Hátracsapta a haját, majd elköszönt a professzortól és a mardekárosok asztala felé indult. Léptei könnyedek voltak, ahogy átszelte a Nagytermet. Arcán továbbra is ott ült széles mosolya, ahogy az asztalnál ülőket figyelte.

Kate tekintete megakadt az őt figyelő fiún. Az asztalnál nem sokan voltak, akik pillantásra méltatták. Néhány diák fordult mindössze felé, azok is hamar az ételnek szentelték a figyelmüket.

Egyedül Albus figyelte továbbra is a lányt. Arcán megjelent a szokásos vigyora, ahogy találkozott a tekintete a lányéval. Ujjával odahívta magához.

Kate elmosolyodva lépett oda a fiúhoz, majd leült a vele szemben levő üres helyre.
– Szia, Kate vagyok! – nyújtotta a kezét a fiúnak.

Albus lepillantott a felkínált jobbra, mire huncut fény csillant meg a szemében. Megfogta a lány kezét és végig tartotta vele a szemkontaktust. A lány ajkát beharapva figyelte, ahogy a fiú előre hajol, majd egy apró csókot lehel a kézfejére.
– Albus Potter, örülök, hogy megismerhetlek – vigyorodott el a fiú.

Halvány pír jelent meg a lány arcán a fiú csókjától. Keze még akkor is bizsergett, mikor Albus már elengedte azt, és keresztbe fonva maga előtt az asztalra könyökölt.
– Mondd csak, Kate, miért vagy az iskolában? – nézett a ragyogó csokoládébarna szemekbe a fiú.
– Elköltöztünk Franciaországból ide, Angliába, és apa úgy gondolta, nem fog ártani, ha átjövök – válaszolta a lány.
– Sejtettem, hogy onnan jöttél – vigyorodott el a fiú, majd a másik kérdő tekintete láttán folytatta. – Akcentusod van.
– Óh, értem – nevette el magát a lány.

Albust mosolygásra késztette Kate könnyed kacagása. Élvezettel nézte a nevető lányt, miközben elvett egy eperszemet az asztalról. Lazán kitekerte belőle zöld szárát, majd az ajkához emelve beleharapott a friss gyümölcsbe.

– Hogyhogy ilyen jól megy az angol? – kérdezte kíváncsian a fiú.
– Hát… apukám és anyukám ragaszkodtak hozzá, hogy három nyelven is meg tudjak szólalni, szóval szinte az anyanyelvem a francia és a spanyol mellett – válaszolta a lány.
– Spanyol? – ráncolta a homlokát Albus.
– Igen, apa spanyol származású, anya pedig francia, a nagyszüleimmel csak a saját anyanyelvükön tudok kommunikálni, kénytelen voltam mind a kettőt megtanulni, de nem bánom.
– Használhattatok volna bűbájt, hogy megértsenek – biccentette oldalra a fejét a fiú.
– Tudom, de akkor a barátaimat nem értettem volna, ők még nem varázsolhatnak, és kissé macerás lett volna így – vonta meg a vállát Kate.
– Igaz – értett egyet Albus.

A lakoma a szokásos módon zajlott le. Albus végig szóval tartotta a lányt, és hallgatta, ahogy az mesél neki. Rengeteg dolgot tudott meg a lányról, és bár nem kedvelte, ha sokat beszélnek, élvezettel hallgatta Kate-et. Miután végeztek a vacsorával, együtt sétáltak le a klubhelyiségbe. Egészen takarodóig beszélgettek a kanapén ücsörögve.

Aznap éjjel Albus még álmában is mosolygott, ahogy a lányra gondolt.

*K&A*

Már lassan egy óra telt el azóta, hogy kiszúrta a lányt. Néha-néha odapillantott rá, alaposan végigmérte. Eljátszott a gondolattal, hogy ő Kate, és csak arra vár, hogy odamenjen hozzá.

Albus megcsóválta a fejét, magában felnevetett az esztelenségen, hogy a lány még várna rá. Tudta, hogy ez lehetetlen, mégis megannyiszor emlékeztetnie kellett magát, hogy ez már soha nem következik be.

Némán figyelte a nőt, ahogy sorra került. Arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, ahogy alaposabban is szemügyre vette.

Felmerült benne, hogy odamegy hozzá és leszólítja. Mégsem tette. Hiába nem hasonlított a nő teljesen Kate-re, ahogy ránézett, őt látta benne. Az ő göndör fürtjeire emlékeztette a hátára omló haja.

Halk sóhaj hagyta el a férfi ajkát, ahogy az egyik kobold a hangját felemelve kezdett sipítozni az egyik ügyféllel. Tekintetét a kobold irányába fordította. Ekkor vette észre, hogy az apró, ám annál utálatosabb kis lény épp a nővel kezd heves vitába.

Albus hamar szelte át azt a kis távolságot, ami közöttük volt, és megállt a mogorva kobold mögött.
– Valami probléma van? – kérdezte összehúzott szemmel, ahogy a lényt méregette.
– A kisasszony a széfjéhez akar menni, ám a széfkulcsot nem tudja felmutatni – dörrent fel a kobold a férfi felé fordulva. – Kulcs nélkül nincs széf!
– A kisasszony nyilván érthető okok miatt nem tudja felmutatni a kulcsot. Jól mondom? – emelte tekintetét a nőre, aki megszeppenve bólintott.

A férfi visszafordult a koboldhoz, és már szólásra nyitotta a száját, mikor a nő mögött megjelent egy nála legalább két fejjel magasabb férfi. Büszkén mutatta fel a széfkulcsot, majd lerakta a kobold elé a pultra.
– Meg is van, bocs, drágám, a tárcámban maradt – csókolt a férfi a nő nyakába.
– Remek. Trehány banda – morogta a kobold, mire Albus csak fejcsóválva hátrébb lépett. Biccentett egyet a férfinak és a nőnek köszönésképp, majd visszalépkedett a helyére.

Már csak pár órát kellett kibírnia itt, és végre elszabadulhatott erről a helyről. Pár igen hosszú órát. Ajkát apró fintor hagyta el, ahogy végignézett a zsúfolásig telt termeken, majd unottan mélyedt a gondolataiba.

*K&A*

– Kate! – kiáltotta Albus, ahogy meglátta a folyosón. Már lassan két hete volt náluk a lány, ez idő alatt rengeteget beszélgettek egymással. Albus megkedvelte a lányt már az első találkozásuknál, és ezzel nem volt másképp Kate sem.

Élvezte a fiú társaságát, a hosszú beszélgetéseket az eldugott zugokban és a nevetéssel teli vacsorákat a Nagyteremben.

Kate megállt, ahogy leszólította a fiú, majd felé fordult. Mosollyal az arcán figyelte, ahogy közeledik, majd mikor Albus megállt, kérdőn a szemébe nézett.
– Igen? – kérdezte mosolyogva.
– Mit szólnál hozzá, ha most lemennénk Roxmortsba? – nézett a szemébe mosollyal az arcán.
– Most? – ráncolta a homlokát a lány.
– Aha – jelent meg a szokásos vigyor a fiú arcán.
– Bajba fogunk kerülni miatta… – mondta a lány habozva.

A fiú csak elvigyorodott, nem is foglalkozott a lány kételyeivel, csak megragadta a kezét és átvette tőle a táskáját.
– Gyere – kacsintott rá Kate-re, majd a lépcsők irányába indult vele.
– Továbbra sem tartom jó ötletnek, és ha bajba kerülünk, duplán verem le rajtad, ugye tudod, Al? – nézett a fiúra láthatóan komolyan.
– Azt még élvezném is – vigyorgott szemtelenül a lányra, miközben átvágott vele a folyosókon. A lépcsőknél határozottan elindult felfelé, mire Kate felvonta a szemöldökét.
– Albus, Roxmorts lefelé van, nem felfelé, ugye tudod? El kellene hagyni a sulit, de erre nem tudod, hacsak nem akarsz az ablakon át távozni – csóválta meg a fejét a lány, szándékosan figyelmen kívül hagyva a beszólását.
– Bízz bennem – kacsintott rá a fiú.
– Oké – felelte némi habozással a hangjában Kate, és követte a fiút.

Albus csak elmosolyodott a lány válaszán, majd a megfelelő folyosóra ment vele, és miután körbenézett, hogy ki látja őket, behúzta egy falikárpit mögé. Fél szemmel Kate-re pillantott, aki láthatóan döbbenten bámulta, hogy hol vannak.
– Titkos folyosó? Hallottam róla, hogy a Roxfortban van ilyen, de nem hittem, hogy tényleg igaz – ámuldozott a lány.
– Jó néhány ehhez hasonló átjáró van még a suliban, és még akad olyan is, amiről én sem tudok. Fel kell őket fedezni – kacsintott a lányra.
– Szóval gyakran kóborolsz a kastélyban átjárókat keresgélve? – nevette el magát a lány, mire Albus csak bólintott, és a pálcájával világítva elindult vele előre a folyosón.
– Hányról tudsz összesen? – kérdezte kíváncsian a lány.
– Olyan ötven-hatvanról, nem számoltam még meg őket – vonta meg a vállát.
– Király – vigyorodott el válaszul, és a folyosón nézelődve követte a fiút.

Egy ideig csendben haladtak előre, ám ahogy keresztezte útjukat egy nagyobb pókháló, a lány ismét megszólalt:
– Nem takarítanak itt valami sűrűn, ahogy elnézem – fintorgott egy sort.
– Nem véletlenül titkos – nevetett fel Albus, és a pálcája segítségével eltüntette a pókhálót.
– Attól még a manók tudhatnak róla, hogy a diákok nem. Végtére is ők régebb óta vannak a kastélyban, mi pedig maximum hét évig lehetünk itt.
– Így hangulatosabb – forgatta a szemét a fiú.
– Tök romantikus… Te, én és a hatalmas pókok a hálóikkal – sóhajtott fel a lány a távolba meredve. – Mindig is ilyen randiról álmodoztam, annyira meghitt…

A fiú csak megcsóválta a fejét válaszként, majd a folyosó végén kilesett az átjáróból, hogy kijöhetnek vagy sem.
– Csak utánad, drága – húzta félre a függönyt, félreállt az útból és előreengedte a lányt.
– Milyen lovagias vagy – nézett Albus szemébe elmosolyodva. – Ha nem tudnám biztosan, mit akarsz, akkor azt hinném, hátsó szándékod van.
– Sosem tudhatod biztosan – kacsintott rá, majd kilépett ő is az átjáróból.
– Tulajdonképp most hol vagyunk? – nézett körbe a kissé romos épületben.
– Szellemszállás – válaszolta a fiú.
– Kísértetek is vannak itt? – kérdezősködött tovább Kate lehalkítva a hangját.
– Aha, és csinos fiatal lányokat szoktak enni vacsorára. Ezért hoztalak ide, hogy feláldozzunk az iskola nevében egy nemesebb cél érdekében – nézett a lány szemébe teljesen komolyan.
– Csak ugratsz – legyintett egyet Kate, ám egy pillanatra mégis elbizonytalanodott, ahogy körbenézett.

Albus sejtelmes vigyorral az arcán a lány mögé lépett, hangtalanul átkarolta a derekát és a füléhez hajolt.
– Csak nem megijedtél? – simított végig a hasán.
– Ne-em… - felelte, és hátradöntötte a fejét a fiú vállának. – Hova megyünk? Tuti nem ide akartál hozni!
– Voltaképp de, csak ha azt mondom, hogy a Szellemszállásra megyünk, akkor sarkon fordulsz és elszaladsz – vonta meg a vállát.

Gyengéden megfogta a lány kezét, majd áthúzta a nagyobbik helyiségbe. Az előző szobával ellentétben ez rendezett volt, sehol sem lehetett pókhálót vagy port látni. Kate elmosolyodott a látványtól, ahogy körbenézett. A szoba közepén egy diófa asztal állt, mögötte egy kényelmesnek tűnő kanapé.

Albus a szekrényhez lépett, majd kinyitva azt elővett egy kosarat. A lány felé fordulva letette az asztalra és lehajtotta a ráterített anyagot.
– Piknikezni fogunk? – kérdezte a lány elmosolyodva, mire a fiú aprót bólintott. Kivette a kosárból az üveg bort és egy tányért, amin néhány szendvics volt.

Kate mosollyal az arcán lépett a kanapéhoz, majd leült rá. Némán figyelte a pakolászó fiút. Albus töltött az előhalászott két pohárba az italból, majd odanyújtotta a lánynak az egyik poharat és letelepedett mellé.

– Remélem, nem gond, hogy egy elhagyatott helyre hoztalak. Itt sokkal nyugodtabb, mint máshol, tudunk beszélgetni anélkül, hogy megzavarnának minket – mosolygott rá Albus a lányra.
– Tökéletes ez a hely, Al – felelte kedvesen a fiúra mosolyogva.
– Örülök, nem voltam benne biztos, hogy nem szaladsz el azonnal – vigyorgott a fiú a lányra, miközben kényelmesen hátradőlt a kanapén. Felemelte a poharát, majd a lány felé mutatta.

Kate is megemelte a sajátját, mosolya most is magával ragadta a fiút, aki csak némán figyelte a lány szemét. Összeérintették poharaikat, amik koccanásukkal megtörték a közéjük beálló csendet.

Albus mosolyogva emelte tekintetét a lány csokoládébarna szemeire és belekortyolt az italába. A két fiatal hosszan cseverészett a Szellemszálláson egymással, miközben jókat nevettek a másik kiskori sztoriján. Mind a ketten sokat megtudtak a másikról, Albus úgy érezte, a lánynak megnyílhat, és elmondhat neki bármit.

Kate-et átjárta a melegség, ahogy hallgatta a fiú mondandóját a kiskoráról és hogy minek szeretne továbbtanulni. Egymás mellett mindketten úgy érezték, hogy önmaguk lehetnek. Nem kellett megfelelniük a másik elvárásainak, mivel egyiküknek sem volt. Élvezték egymás társaságát úgy, amilyenek.

*K&A*

Albus a munkaidejének lejártával elköszönt kollégáitól és elhagyta a Gringottsot. Semmi kedve nem volt már elmenni bárhova, így egyenesen hazahoppanált a lakására.

Ahogy körbenézett a nappaliban, halk sóhaj hagyta el az ajkát. A helyiség még mindig úgy nézett ki, ahogy egykor Kate berendezte. Egy kandalló előtt a férfi ízléséhez igazítva méregzöld kanapé volt, alatta egy hófehér hosszú szálú szőnyeggel. Emlékezett rá, mennyire odavolt érte Kate, mikor megvették. Imádott a szőnyegre heveredve pihenni a kandalló előtt.

Egy apró fintor jelent meg a férfi arcán, ahogy visszaemlékezett az akkori időkre. Megcsóválta a fejét, majd a konyhába ment. Néhány pálcaintéssel feltette a kávét főni, és a hűtőhöz lépett, hogy elővegye a tegnapi ebédje maradékát.

Kipakolt egy keveset a tányérjára az ételből, majd a mikróba tette és a pultnak dőlt. Némán figyelte a padló csempéjét. Halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy megpillantotta azt a kis foltot a konyha közepén. Még emlékezett rá, amikor a lány kiborította oda a festéket.

Unták már a konyha falának színét, így kifestették azt. Kate ragaszkodott hozzá, hogy varázslat nélkül tegyék, mert jó mókának tartotta, hogy saját kezűleg festik le az egészet. Sejtette, hogy a bohókás természetével elkövet egy ilyet, mégsem terítettek le semmit a konyha közepére. Úgy gondolták, a szélén épp elég lesz, hiszen csak a falakat festették újra.

Albust a kávéfőző ketyegő hangja térítette magához. Elrugaszkodott a pulttól, majd levéve egy csészét a szekrényből töltött magának a keserű italból. Épphogy tett bele cukrot, majd megkeverve belekortyolt.

Szemét lehunyta, ahogy szinte égette a torkát a forró nedű. Testét átjárta a melegség, nem is foglalkozott vele, mennyire meleg a kávé. Kiitta az egész csészét, majd a mosogatóba helyezte és a mikróhoz lépett.

Kivette belőle a késői ebédjét, majd evőeszközöket előszedve ült le az asztalhoz. Lustán kezdte magába lapátolni az ételt, miközben a kezébe vette az asztalon található levelet. Még korábban hagyta itt, hogy ha hazaért, elolvashassa. Az anyjától érkezett, így nem szentelt neki különösebb figyelmet. Jól tudta, hogy a nő gyakran keresi meg olyan dolgokkal, amik ráérnek. Most sem volt ez másképp.

A férfi magában olvasni kezdte a levelet.

„Drága kisfiam!

A testvéreid ma hivatalosak hozzánk vacsorára, örülnénk neki apáddal, ha te is meglátogatnál minket és velünk ennél. Régen hallottunk felőled, remélem, nem esett bajod. Amint elolvastad a levelet, írj! Apáddal számítunk rád.

Ölel:
Szerető anyád és apád.”

Halkan felsóhajtott, majd gyorsan befejezte a étkezést és az asztaltól felkelve elpakolt. Semmi kedve sem volt jópofizni a család előtt, hogy rendben van. Pontosan tudta magáról, hogy nincs jól, és ezt ők is érezték.

Vetett egy utolsó pillantást a levélre, majd felkapva azt átment a dolgozószobájába. Lassan az íróasztala felé vette az irányt, majd kihúzta a legfelső fiókot. A belsejében több kisebb rekeszre volt osztva a tér, mindegyikben másfajta irattal. Albus becsúsztatta a levelet a legszélső rekeszbe, ebben tárolta azokat a leveleket, amiket valamelyik rokonától kapott.

Lassan becsukta a fiókot, majd elhagyva a dolgozószobát a fürdő felé vette az irányt. Benyitva a helyiségbe azonnal megcsapta az orrát a kellemes illat. Elmosolyodva pillantott a tükrös szekrényre, ahol ott rejtőzött még Kate parfümje. Bár el volt zárva, a férfi mégis érezte az illatot, akárhányszor csak a fürdőbe lépett.

Ledobta magáról a ruháit, majd beállt a zuhany alá. Megnyitotta a csapot és jó néhány percig csak folyatta magára a meleg vizet.

*K&A*

– Hogy tetszik? – kérdezte Albus hátulról átkarolva a lányt.
– Csodaszép – sóhajtott fel Kate, ahogy felemelte a tekintetét a kétszintes házra. Mindig is nagy lakásra vágyott, és ezt pontosan tudta a férfi is.

– Belülről még nem ilyen szép, de közösen kialakítjuk, úgyis szeretsz pakolászni – fordította maga felé a lányt mosollyal az arcán.
– Örülj neki, ha rajtad múlik, még mindig érintetlenül állnának a bútoraid – nevette el magát Kate, és átkarolta a férfi nyakát.

Lassan végigsimított Albus tarkóján, majd apró puszikkal kezdte elhalmozni. A férfi elmosolyodott a lány tettétől, és megelégelve az incselkedését lágyan az ajkára tapasztotta a sajátját.

Gyengéden csókolta a lányt, miközben lassan hátrálni kezdtek az új házuk felé. Kate lassan végigsimított Albus tarkóján, egy pillanatra sem válva el az szájától. Aprót harapott a férfi ajkába és lesimította a kezét a mellkasára. Lágyan megmarkolta Albus vállát egészen a házig hátrálva. Amint megérezte a háta mögött az ajtót, elfojtott egy halk nyögést.

Albus az ajtónak préselte a lányt, miközben tovább falta az ajkait. Keze utat talált a felsője alá, és végigsimítva a selymes bőrön a csípőjébe markolt. Kate a nyögéseit elfojtva elvált a férfi ajkától és vágytól elködösült tekintettel nézett a szemébe.
– Akarlak, Albus – hebegte a lány kéjes hangon.
– Tudom – vigyorodott el a férfi, majd a lány fenekére simította a kezét és lágyan megmarkolva felemelte.

Kate azonnal a férfi csípője köré fonta a lábait és átkarolta a nyakát.
– Ágy van bent? – kérdezte a lány pajkos mosollyal az arcán.
– Van – vigyorgott Albus és belökte az ajtót, majd egyenesen az emeletre vitte a lányt. Lassan ledöntötte a hatalmas franciaágyra, ami a szobában volt. Ráérősen fölé hajolt és apró csókokkal borította be a lány arcát, nyakát és a kulcscsontját.

Kate elfojtott egy halk nyögést, majd lassan végigsimított a férfi mellkasán. Beharapta az ajkát, ahogy figyelte Albus mozdulatait. Fejét hátravetve élvezte a nyakát ostromló csókokat.

A férfi lassan végighúzta a tenyerét a lány mellein és a hasán keresztül le egészen az ágyékáig. A lábai közé vezette a kezét és gyengéd mozdulatokkal ingerelni kezdte a lányt.

Kate készségesen tette szét a lábát a férfinak. Lehunyta a szemét és nyögéseket hallatott a kényeztetéstől. Albus lehajolt a lányhoz és lágyan a nyakába harapott. A fogai között tartotta az érzékeny bőrt, és megszívva apró, vöröses foltokat hagyott maga után.

– Al – nyögte vágytól rekedtes hangon Kate.
A férfinak nem kellett ennél több. Megkönyörülve barátnőjén fölé hajolt és az ajkára tapasztotta sajátját. Gyorsan megszabadították egymást a felesleges ruháiktól, miközben vadul falták egymást.

Ajkuk hevesen tapadt a másikéhoz, simogatták szerelmüket, ahol csak érték. Együttlétük, mint mindig, most is érzéki és szenvedélyes volt. A két fiatal egymás karjába fonódva nyögött fel az élvezettől, amit a másik nyújtott neki. Megfeszült a testük, ahogy elérte mindkettejüket a gyönyör hulláma.

Felgyorsult légzéssel feküdtek egymás mellett és lehunyt szemmel halkan pihegtek. Rendezni próbálták heves lélegzetvételüket, miközben átkarolva a másikat szorosan összebújtak.

Albus magukra húzta az ágyon levő takarót és kisimította a lány arcából a szemébe hulló nedves tincset. Elégedett mosoly jelent meg az ajkán, ahogy Kate kipirult arcát figyelte.

Szerette ezt a lányt, és azt kívánta, bár soha ne kellene távol lennie tőle. Mindent megadott volna azért, hogy örökre maga mellett tudhassa.

*K&A*

Az összes helyiséget átjárta Ginny Potter főztjének kellemes illata. Albus szájában összefutott a nyál, ahogy hoppanált az előszobába.
– Megjöttem! – szólalt meg, mire a konyhából kidugta a fejét az anyja.
– Gyere be, kincsem, a többiek már asztalnál vannak! – lépett ki a helyiségből a nő.
– Szia, anya! – mosolygott a férfi Ginnyre és hozzálépve apró puszit nyomott a homlokára. – Ne segítsek valamiben?
– Nem! Menj csak, a többiek már várnak – ölelte át fiát a nő, majd elengedve az étkező felé kezdte terelgetni.

Albus bement az ebédlőbe és egy pillanatra szétnézett a társaságon. Apja az asztalfőnél ült, jobbján a bátyja, mellette pedig húga a barátjával. Harry balján volt két szabad hely. A férfi leült a tőle távolabb eső székre, miközben odaköszönt a jelenlévőknek.

Kezét kinyújtotta először apja felé üdvözlés gyanánt, majd a bátyja után Lily barátjának is.
– Albus Potter, örülök a találkozásnak!
– Mason Howard – rázott kezet vele.

Albus biccentett a férfinak és épp csak visszahúzta a kezét, anyja már megjelent az ajtóban egy tálcával a kezében, rajta a hat étellel megrakott tányérral. Ginny lepakolta az adagokat eléjük, majd félretette a a megüresedett tálcát és leült a fia mellé.
– Jó étvágyat, gyerekek! – szólalt meg a nő sugárzó arccal, miközben büszkén nézett végig családján.

Egy ideig némán ettek egymás mellett, majd a vacsora vége felé Albus a húgára pillantott. Néhány pillanatig csak nézte a lányt. Kiköpött mása volt az apai nagymamájának. Vörös haja laza hullámokban omlott a vállára, épp csak nem takarva el az idomait. Lily gyönyörű lány volt, és ezt a legtöbb férfi észre is vette. Rengeteg barátja volt már, ám egyikkel sem jutott még el odáig, hogy be is mutassa őket a családjának. Bár Albus tudott egy-két barátjáról, tisztában volt vele, hogy egyik sem komoly.

– Anya! Szeretnénk mondani nektek valamit… – kezdte a lány, ahogy mindenki befejezte az evést.

Ginny kíváncsian fordult lánya felé, ahogy a család többi tagja is.
– Tudod, Masonnel már egy ideje együtt vagyunk, csak még nem akartam bemutatni nektek, amíg nem komoly a dolog… – kezdte a lány, miközben megfogta a férfi kezét.
– Megkértem a lányuk kezét, és szeretném áldásukat kérni a nászra – folytatta Mason összefűzve ujjaikat.

Albus néhány pillanatig lesokkolva figyelte a párost. Egy pillanatra lehunyta smaragdszínű szemét, majd ahogy kinyitotta, halvány mosolyt villantott rájuk.

A család többi tagja azonnal lelkendezni kezdett, hogy a lány végre megállapodik valaki mellett. A férfi, szüleivel ellentétben, nem volt ennyire feldobva a hírtől. Rögtön Kate jutott eszébe a lány ragyogó arcáról.

Vetett egy pillantást anyjára, aki már most bőszen tervezgetni kezdte az esküvő részleteit.
– Drágám, szerintem Lilyék szeretnének dönteni az esküvőjükről – mondta Harry a feleségére nézve.
– Igaz, ne haragudj, kincsem – fordult a lánya felé a nő. – Tudjátok már, mikor szeretnétek egybekelni?
– Nem, egyelőre nincs időpont, Mason nem szeretné elsietni a dolgot, de még egy éven belül szeretnénk megejteni az esküvőt!
– Pompás! – jelent meg Ginny arcán kislányos mosolya, majd előredőlt a székben és kiszemelve magának a két fiatalt faggatni kezdte őket.

Albus egy ideig némán hallgatta, ahogy a nő kérdésekkel ostromolta lányát. Ajkát halk sóhaj hagyta el, majd kissé ingerülten szólalt meg:
– Nem beszélhetnénk végre másról? – nézett fel a férfi húga szemébe.

A lány azonnal megértette bátyja néma könyörgését, és azonnal témát váltott.
– Albus, képzeld, Mason ugyanabban az iskolában tanult, mint te. Nem ismertétek egymást véletlenül?
– Kincsem, a képző elég nagy, nem ismer mindenki mindenkit ott – karolta át szerelme derekát a férfi.
– Rémlik, hogy mintha láttalak volna – vonta meg a vállát Albus.
– Albus is auror volt, mint te – fordult szerelme felé Lily.

Vörös haja üstökösként csapódott ide-oda maga körül, ahogy fordította a fejét. Albus elhúzta a száját, ahogy ismét olyan témába csöppentek, ami nem volt ínyére.
– Hogyhogy nem dolgozol már aurorként? – kérdezte Mason kíváncsian nézve az előtte ülőre.

A férfi már épp nyitotta a száját, hogy választ adjon a másiknak, ám húga túlbuzgósága ismét megelőzte.
– Ó, Albus nem dolgozik azóta, hogy Kate… – kezdte, ám ahogy rájött, mit készül mondani, elhallgatva nézett bátyjára.

A férfi vett egy mély levegőt, majd felkelt az asztaltól. A mai nap után képtelen volt rá, hogy tovább hallgassa húga áradozását és válaszolgasson a kérdésekre.
– Hazamegyek, még van egy kis dolgom – mondta a férfi ellentmondást nem tűrő hangon.

Ginny aggódva nézett fel fiára, ám nem szólt közbe. Felkelt az asztaltól, majd a konyhába sietett.
– Várj egy pillanatot, kincsem – dugta ki a fejét a nő a helyiségből.
Albus kezet rázott apjával és elköszönt testvéreitől. Aprót biccentett Masonnek, majd az előszobába ment.
– Hozom már, Al, ne menj el… – jelent meg a nő a fia előtt és felnyújtotta a kezében tartott tálat.
– Pakoltam neked egy kis házi kosztot, biztos hiányolod már – ölelte meg a férfit Ginny, és egy apró puszit lehelt az arcára. – Vigyázz magadra, kincsem!
– Vigyázok, szia, anya! – köszönt el a férfi, majd kilépett az ajtón és azonnal dehoppanált haza.

*K&A*

Albus idegesen rendezgette a konyhaasztalon lévő tányérokat. Órákkal korábban eljött a parancsnokságról, hogy megfelelően előkészülhessen a mai estére. Az étel már régóta készen gőzölgött a pulton a fazekakból kiszedve. Egy bűbájjal melegen tartotta, amíg várta haza Kate-et.

A terítéssel hamar végzett, így még bőven maradt ideje arra, hogy lezuhanyozhasson. Most, hogy már mindennel végzett és a lány még nem volt sehol, kezdett egyre inkább idegessé válni.

A terítéket piszkálta, hol levette a vázát az asztalról, amiben egy szál vörös rózsa volt, hol pedig visszarakta. Képtelen volt dönteni róla, hogyan tetszene jobban Kate-nek.

Végül a vacillálását a nappaliból beszűrődő hoppanálás hangja szakította meg. A váza az asztalon maradt, vetett egy gyors pillantást a konyhára, majd a nappaliba sietett.
– Szia, drágám – mosolyodott el szélesen Kate, ahogy megpillantotta az érkezőt. – Hallom, előbb ellógtál, valami baj van?
– Honnan tudsz te erről? – ráncolta a homlokát a férfi, majd megrázta a fejét. – Dehogy, csak van egy kis meglepetésem a számodra, szerettem volna készülni rá!
– Ó, minden világos – nevetett fel a lány lágy hangon.

A férfit mosolygásra késztette Kate nevetése, közelebb lépett hozzá, majd átfonta a karját a dereka körül.
– Hiányoztál – búgta lágy hangon Albus, majd lehajolt a lányhoz és az ajkára tapasztotta sajátját.

Kate ugyanolyan gyengéden viszonozta a férfi csókját, ahogy ő csókolta, miközben kezét a vállára simította és lágyan megmarkolta azt.
– Lefürödtél… Csodás illatod van – súgta a lány, ahogy eltávolodott Albustól. A nyakába fúrta az arcát és mélyen magába szívta bódító illatát. Egész beleszédült a kellemes illatba, amit már olyan jól ismert.

– Aha, gyere – fogta meg Kate kezét a férfi, miközben elvette tőle a holmijait és a kanapéra rakta őket. – Van egy meglepetésem!

A lány kíváncsian követte Albust, ahogy húzni kezdte a konyha felé. Mikor megálltak az ajtóban, széles mosoly jelent meg az arcán a megterített asztal láttán.
– Akkor ezt éreztem – nevette el magát a lány, ahogy a levegőbe szagolva intenzívebben csapta meg az orrát a meleg étel illata.
– Igen, gondoltam, mivel múlt héten nem tudtuk rendesen megünnepelni az évfordulónkat, mivel én bevetésen voltam, megleplek vele
– Ez nagyon kedves tőled, Al – fordult oda a férfi felé Kate, majd egy apró csókot lehelt az ajkára. – Elmegyek gyors lezuhanyozni és jövök, mit szólsz?
– Siess – harapta meg lágyan a férfi Kate ajkát.

A lány arcán huncut mosoly jelent meg a harapás után és megcsóválta a fejét. Elrebegett egy halk „sietek”-et, majd eltűnt az emelet irányába.

Albus, míg várta a lányt, ismét a rózsára pillantott, ám ezúttal már nem piszkálta. Kiszedte tányérokba a meleg ételt, majd letelepedett az asztalhoz. Szemét lehunyva várta a lányt, miközben zsebre dugta a kezét. Arcán apró mosoly jelent meg, ahogy kitapogatta a zsebében levő tárgyat.

Testét ismét átjárta a feszengés, amit már korábban is érzett. Vett egy mély levegőt, majd kinyitva a szemét figyelte az ajtót, mikor toppan be rajta a lány.

Nem is kellett sokáig várnia. Kate hamar végzett a fürdéssel, és egy könnyű, nyári ruhát kapott magára. Szerette a szoknyákat, így ha tehette, gyakran volt abban – Albus hatalmas örömére. Imádta a lányt bámulni, ahogy a szinte alig takaró ruhában császkál a házban.

Kate leült a férfival szemben az asztalhoz és az ételre pillantott.
– Jól néz ki – jegyezte meg, majd tekintetét Albus smaragd szemeire emelte. – És te is!
A férfi csak elvigyorodva megcsóválta a fejét, majd áthajolva a lányhoz egy puszit nyomott az ajkára.
– Jó étvágyat, Kate!
– Neked is, drágám – mosolygott a férfira, majd enni kezdett.

A vacsora alatt szinte alig kommunikáltak egymással. Mindketten a gondolataikba mélyedve ették az ételt. Csak annyit kérdeztek a másiktól, mi volt a munkahelyükön.

Végül mikor befejezték az evést, Kate már kelt volna fel az asztaltól, hogy elpakoljon, de Albus megállította.

Elkapta a lány kezét, majd visszahúzta a székre. Felkelt az asztaltól és elé sétált, majd kihúzta a székét, hogy némiképp maga felé fordítsa.
– Szeretnék kérdezni valamit, Kate… - kezdte némi gondolkodás után a férfi.
– Hallgatlak.

Albus vett egy mély levegőt, majd előhúzta a zsebéből az apró dobozt. Lassan letérdelt a lány előtt, miközben a doboz tetejét kinyitva megfogta a kezét.
– Megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – kérdezte a férfi azonnal a közepébe vágva.

Kate néhány pillanatig képtelen volt rá, hogy bármit is kinyögjön, pláne olyat, ami értelmesen hangzik. Arcán hatalmas mosoly terült szét, ajkát beharapta.
– Al… - súgta meghatottan, majd visszafojtva az előtörni készülő örömkönnyeit bólintott. – Semmivel nem tehetnél boldogabbá, mintha elvennél, Albus!

A férfi arcán megkönnyebbült mosoly terült szét, majd kivéve a smaragdkővel díszített ezüst gyűrűt a dobozból a lány ujjára húzta. Kate némán figyelte a férfit, majd ahogy az ujján volt a gyűrű, megfogta szerelme kezét és felhúzva magához átkarolta a nyakát. Felkelt a székből, majd az ajkára tapasztva a sajátját egy hosszú, szenvedélyes csókban részesítette.

Csak úgy falták egymást, ott simogatva a másikat, ahol csak érték. Rövid időn belül a hálóban kötöttek ki egymás karjaiba fonódva. Szeretkezésük, mint mindig, most is szenvedélyes és magával ragadó volt. Szerették a másikat és ezután már senki nem választhatta el kettejüket.

*K&A*

Albus, ahogy hazaért a szüleitől, azonnal a hálóba ment. Lustán dobálta le magáról a ruháit a szoba közepére. Még mindig émelygett a hírtől, hogy a húga férjhez megy. Akaratlanul is Kate jutott eszébe, hogy milyen boldog volt, mikor megkérte a kezét. A lány arca csak úgy sugárzott az örömtől. Ugyanezt az örömöt látta Lily arcán is. Örülnie kellett volna neki, hogy a lány végre megállapodik egy férfi mellett, mégis rosszul volt a gondolattól, hogy neki megadatik az, ami számára már nem.

Bement a fürdőbe, majd levette magáról az alsóját és a szennyeskosárba hajította. A zuhanyhoz lépve beállította a megfelelő hőfokot, majd a zuhanyrózsa alá állva megengedte a vizet. Hosszú percekig folyatta magára a férfi a meleg vizet. Kezébe vette a tusfürdős flakont, majd nyomott egy keveset a tenyerébe.

Lehunyva a szemét azonnal eszébe jutott Kate, hogy mennyire élvezték az együtt töltött zuhanyozásokat. A lány egyszer megkérdezte, hogy hol szeret a leginkább szeretkezni, hisz annyi helyen voltak már együtt. Albus azonnal a zuhanyt mondta. Kivétel nélkül mindig felizgatta a gondolat, hogy fürdés közben kaphatta meg a lányt. Kate rendszerint nekiesett ezen a helyen, és a kezdetben ártatlan mosdatást pillanatok alatt változtatta át vad és szenvedélyes szeretkezéssé.

Albus arcán enyhe fintor jelent meg, ahogy eszébe jutott: már soha többé nem kaphatja meg a lányt ezen a helyen. Ahogy máshol sem.

Összeszorult a szíve, ahogy erre gondolt és dühösen ököllel a falba vert. Szinte meg sem érezte a kezébe nyilalló fájdalmat ahhoz képest, amit a szívében érzett.

Szemében tisztán látszódott a harag. Tudta, hogy az egész az ő hibája, még ha más nem is ismeri ezt el. Kizárólag ő volt a ludas azért, hogy a lány most nem lehet mellette, hogy nem érezheti a karjaiban.

– Kate… – súgta a férfi ökölbe szorított kézzel. Fejét lehajtotta, némán rázkódni kezdett a dühtől, amit érzett.

A fürdőszoba csendjét csak a víz kopogása törte meg, ahogy a zuhanytálcához ért. Albus hátravetette a fejét, amitől az összes víz az arcába zúdult. Próbálta kitisztítani az elméjét, de képtelen volt másra gondolni, mint Kate-re. Most már belátta magának. Bármerre is menekült a lány emléke elől, folyton belé botlott. Minden pillanatban, minden ember rezdülésében őt látta maga előtt. Hiányzott neki.

Elzárta a csapot, majd kilépett a zuhany alól és a fogas felé nyúlt. A tartón még mindig ott volt Kate törölközője is. Tisztán emlékezett arra a karácsonyra, mikor egy vásárban csináltatták őket maguknak. A férfi törölközője a szeméhez hasonló zöld színben pompázott, rajta ezüst cérnával az „Albus” hímzés. A lányé sárgán díszelgett már jó ideje a fogason, a „Kate” felirat sötétvörös színnel volt felhímezve az anyagra.

Albus leakasztotta saját törölközőjét, majd a dereka köré csavarta azt és elhagyta a fürdőszobát. Pálcája segítségével összehajtogatva lebegtette a korábban lehajított ruhadarabokat a székre, majd a szekrényéhez lépett. Kihúzott a fiókjából egy tiszta alsót és magára kapta. A nedves törölközőt visszalebegtette a fürdőbe.

Az ágyhoz lépkedve azonnal ledőlt rá, bebújt a takaró alá, majd elnyúlva rajta lehunyta a szemét. Kifárasztotta a mai nap, így a férfi szinte azonnal mély álomba merült.

*K&A*

Kate szerelme kezét fogva sétált az Abszol úton. Fejét a vállának döntötte, úgy figyelte az embereket, akik elhaladtak mellettük. A lány nemrég végzett a munkahelyén, míg Albus ebédszüneten volt. A férfi megígérte a Kate-nek, hogy a mai napon együtt ebédelnek. Amint elszabadulhatott a parancsnokságról, elindult a lányért. Nem vacakolt azzal, hogy átöltözzön, hiszen tudta, hogy nem mennek muglik közé.

Albus lassan sétált a lánnyal az úton, miközben a kézfejét cirógatta.
– A szokásos helyre? – kérdezte Kate, mire a férfi csak egy bólintással reagált.

Továbbra is fogta a lány kezét, míg a céljuk felé haladtak. Már megszokták, hogy ugyanabba a vendéglőbe járnak. Szerettek ott lenni, kellemes volt a hangulat és remekül főztek. Bár Albus jobban szerette, ha Kate főztjét eheti, mégis kénytelenek voltak étteremben ebédelni, mikor a lány dolgozott.

Kate a munkahelyén kétnaponta dolgozott váltott munkarendben hol délelőtt, hol délután. Mikor délután dolgozott, otthon mindig friss, meleg étellel várta a férfit, míg a délelőttös napokon étteremben ettek.

A vendéglő teraszához érve Albus kihúzta a széket az egyik üres asztalnál a lánynak, majd ahogy helyet foglalt, ő is leült vele szemben. A pincér, aki az ajtóból leste, hogy mikor érkeznek vendégek, azonnal az asztalukhoz sietett, majd letett eléjük egy-egy étlapot.
– Italt mit hozhatok? – kérdezte a felszolgáló a férfira nézve.
– Nekem egy pohár víz lesz, a kisasszonynak pedig narancslé – fordította tekintetét hol a pincérre, hol Kate-re, aki beleegyezően bólintott.

A felszolgáló biccentett egyet és elment a rendelt italokért. Kate feltette a kezét az asztalra és lágyan megfogta a férfiét, ahogy az asztalon pihentette. Fél kézzel fellapozta az étlapot, majd tanulmányozni kezdte.

Albus elmosolyodva nézett le a lányra, majd megemelte a kezét és egy apró puszit lehelt a kézfejére. Néhány pillanatig figyelte Kate-et, majd lepillantott az étlapra és kinyitva kiválasztotta, mit enne.

A lány hosszú válogatás után felnézett a vékony füzetből, mire Albus intett a pincérnek.
– Mit ennél? – kérdezte tőle. Kate rábökött a kiválasztott ételre az étlapon, miközben másik kezével a férfi kézfejét kezdte simogatni.

A pincér hamar felvette a rendelésüket, miközben letette eléjük a kért italokat.
– Milyen volt ma a munkahelyeden? – kérdezte Albus kíváncsian.
– Egész tűrhető, csak két sürgős esetünk volt, de abból az egyik nagyon gyorsan történt – magyarázta a lány. – Tudod, meséltem neked arról a kisfiúról, aki már egy ideje kómában fekszik nálunk. Ma feladta a harcot, és meghalt…
– Sajnálom – mondta a férfi, és egy újabb puszit adott menyasszonya kézfejére. – Ebéd után hazamész és pihensz egy jót, amíg nem végzek. Este pedig elviszlek arra a helyre, ahova már hónapok óta kívánkozol!
– Ó, abba a majálisba? De jó – lelkendezett a lány Albus szemébe nézve. – Alig várom, imádom azt a helyet, olyan… vidám ott minden!
– Igen, oda. Mondtam, hogy elviszlek oda egyszer – hajolt át a férfi az asztal felett és Kate ajkára hajolva gyengéden megcsókolta.

A pincér halk torokköszörülésére rebbentek szét. Albus hátradőlt a székben és köszönetképp biccentett a felszolgálónak, aki eléjük rakta az ételt.
– Jó étvágyat! – mondta Kate, majd rögtön enni kezdett.
– Neked is, drágám! – válaszolta a férfi, majd megemelve a villáját nekiállt a falatozásnak.

Albusék lassan elfogyasztották az ételt és Kate is megette a megrendelt csokis tortaszeletét. A férfi nem igazán rajongott az édességért, így csak azt a néhány falatot ette meg, amit a lány odanyújtott neki.

– Mehetünk? – kérdezte a férfi Kate szemébe nézve.
– Igen – biccentett egyet a lány, mire Albus intett a pincérnek, hogy hozza a számlát.
– Nekem vissza kell mennem, hazamész egyedül vagy elkísérjelek? – kérdezte Albus, mikor eltűnt a pincér a vendéglőben a számláért.
– Hazatalálok, menj csak, nehogy miattam késs el. Megint – nézett a férfi szemébe kissé megrovó tekintettel a lány.
– Jó-jó – nevette el magát Albus fejcsóválva, miközben elővette tárcáját és átnyújtotta a felszolgálónak a megfelelő összeget borravalóval együtt.
– Gyere – kelt fel az asztaltól a férfi, és a lány keze után nyúlva felhúzta őt is. – Egy darabig mehetünk együtt, kapsz egy fagyit, aztán megyek.

Kate csak biccentett, majd összefűzve ujjaikat elhagyták a vendéglő területét és elindultak egymás mellett az utcán. A lány lehunyta a szemét egy pillanatra, miközben Albus vállára hajtotta a fejét.
– Ma is olyan későn végzel? – kérdezte halkan Kate.
– Nem, ma egy kicsit előbb. Sietni fogok, ígérem – csókolt a lány nyakába Albus.
– Akkor jó – felelte Kate.

Ahogy elérték az Abszol út végét, megálltak, majd egymás felé fordultak. Albus arcán mosoly ült, ahogy nézte szerelme szemét. Lassan lehajolt hozzá és átkarolta a derekát, ajkát a lányéhoz tapasztva egy gyengéd csókban részesítette.

A férfi lassan elhúzódott a lánytól, majd távolabb lépett tőle. Mélyen a szemébe nézett, miközben kezét lassan végighúzta Kate kipirult arcán, majd megduzzadt ajkán.
– Szeretlek, Kate – mondta a férfi, miután egy apró puszit lehelt a homlokára.

A lány már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon a férfinak, ám ahogy épp mögötte csapódott a falba egy átok, a torkára forrt a szó. Albus azonnal hátat fordított a Kate-nek, és abba az irányba nézett, amerről az átok érkezett.

Kezét a zsebébe csúsztatva magához vette a pálcáját és rögtön egy pajzsot vont maguk köré. Az emberek, akik körülöttük álltak, mintha észre sem vették volna, hogy mi történt, tovább sétálgattak az utcán.

– Al… - kezdte a lány, de a férfi azonnal lepisszegte, miközben tovább pásztázta a környéket. – Menj haza, Kate.
Albus komoly tekintettel fordult a lány felé. Kezében ott szorongatta a pálcáját. A lány bólintott egyet válasz gyanánt, ám ahogy egy újabb átok csapódott a falba, összerezzent, képtelenül rá, hogy elhoppanáljon.

A férfi elfordult a lánytól, remélve, hogy teljesíti a kérését, és bemérve az átok kiindulási pontjának helyét végignézett az ott álló férfin.

A fazon hatalmas termetű volt. Még olyan távolságban is, amennyire állt, óriásinak hatott. Arcát eltakarta a fejébe húzott fekete csuklya, így Albus nem ismerhette fel. Felemelte pálcáját, hogy védekezzen, ha a fickó újból támadásba lendülne.

A férfi egy ideig méregette Albust, majd megemelve pálcáját ismét feléjük küldött egy átkot, ám elnyelte a pajzs, ami körülöttük volt.

Nem adta fel a próbálkozást, így az átkot sorra követte egyre több és erősebb varázslat, ám a legtöbbet kivédte a pajzs. Albus megerősítette maguk körül a védelmet. Figyelve az alak mögött álló emberekre meglendítette a pálcáját és küldött felé egy átkot.

Ahogy az átok célba ért, a fickó a vállához kapott, ahol eltalálta a férfi. Szemében megcsillant a harag és dühös tekintettel meredt az előtte állókra.

Albus tett egy lépést előre, hogy közelebb kerüljön a férfihoz, ám az amint észlelte, hogy mozgásba lendült, hoppanált.

Alig fél másodpercbe telt, mire a fickó megjelent pár méterrel arrébb. Tekintetén tisztán látszott a harag. Felemelte a pálcáját, miközben egy átkot lőtt Albusra. A férfi idejében emelte fel pálcáját abba az irányba fordulva, ahonnan az átok érkezett, és vont fel maga köré egy pajzsot, amiről visszapattant a varázslat.

Albus már emelte a pálcáját, hogy egy átokkal kiüsse a fickót, mikor maga mellől fojtott sikoly hallatszódott. A férfi azonnal felismerte a hang tulajdonosát és felé kapta a tekintetét.
– Kate… - súgta a férfi, aztán újra a fickó felé fordult és egy átkot küldött felé.

Szerencséjére a sikolyra a másik is felfigyelt, így a lányt figyelte, mialatt Albus kilőtte rá az átkot. A varázslata egyenesen a fazon felé ment, aki a hirtelen jött támadástól nem tudott védekezni. Amint az átok eltalálta, az alak térde megrogyott és a földön kötött ki.

Albus egy gyors üzenetet küldött apjának, hogy küldjön valakit, miközben Kate-hez lépett. A lány már a földön ült a falnak dőlve. Légzése lassú és szaggatott volt. Egész testében remegett, kezét az oldalára tapasztotta, ahol eltalálta az átok.
– Kate… - szólt hozzá Albus mellé térdelve, és szerelme arcára simította a kezét. A lány az érintés nyomán kinyitotta eddig lehunyt pilláit. Ajkára halvány mosolyt erőltetett, ahogy a férfit nézte, aztán halk, rekedtes hangon szólalt meg:
– Ne haragudj, nem mentem el… - súgta Kate, majd ismét lehunyta szemét.
– Dehogy haragszom, drágám – felelte a férfi megremegő hanggal.

Óvatosan felkapta a lányt az ölébe, szorosan magához fogta. Egy pillanatra megbizonyosodott róla, hogy sikerült a fickót teljesen kiütnie, majd azonnal hoppanált vele a Mungóba.

*K&A*

A kórteremben néma csend honolt. Még a légy zümmögését sem lehetett hallani. Albus szerelme kezét fogva ült az ágy melletti széken. Lágy mozdulatokkal simogatta a lány kezét, miközben az arcát figyelte. Kate lassan egy hónapja volt kómában az átoktól. A gyógyítók már mondták a férfinak, hogy kevés esély van rá, hogy a lány túlélje a dolgot, de ő nem adta fel.

Minden nap bement a lányhoz, hogy láthassa. Rendszeresen mesélt neki arról, hogy mi történt vele aznap.

Ez alól a mai nap sem volt kivétel. Albus már lassan két órája volt bent a lánynál és csak mesélt. Már rég kifogyott abból, ami aznap történt vele, így magukról kezdett beszélni neki. Elmondta mennyire hiányzott neki, hogy láthassa nevetni, érezhesse, ahogy éjjel a karjaiba bújva alszik el.

– Bárcsak felkelnél, Kate… – súgta a férfi, ahogy egyre közelebb ért a látogatási idő vége. Halk sóhaj hagyta el az ajkát, mikor az ápoló benyitott a terembe és figyelmeztette a férfit, ideje távoznia.

Albus felkelt a lány mellől, majd még egy apró csókot lehelt az ajkára.
– Holnap ismét eljövök hozzád, szerelmem – súgta a fülébe, miközben végigsimított az arcán.

A férfi lassan eltávolodott az ágytól és a kijárat felé indult. Kezét a kilincsre tette, majd lenyomta azt. Az ajtóból még visszapillantott a lányra és elmosolyodott.
– Szeretlek, Kate – szólt még vissza, majd halkan becsukta az ajtót.

Lassú léptekkel indult ki az ispotályból. Még a folyosó végéig sem ért el, mikor hangos, kerregő hangra lett figyelmes. Azonnal hátrafordult, hogy megnézze, honnan jön a hang, ám amit akkor látott, teljesen lesokkolta. Több gyógyító is abba a kórterembe sietett, amelyikben Kate feküdt.

A férfi számára lelassult az idő. Az a pár méter, ami közte és a lány között volt, most több kilométernek tűnt. Futva tette meg a távot, ami elválasztotta a teremtől, de mindhiába. Az ajtónál álló ápoló megállította, mielőtt a szobába mehetett volna.

– Engedjen be! – rivallt rá a nőre, de mintha ő meg sem hallotta volna. – Kérem!
– Kérem, üljön le, uram, nem engedhetem be, amíg nem tudják megvizsgálni – terelgette a férfit a székek felé.

Albus magatehetetlennek érezte magát, ahogy az ápoló eltaszította az ajtótól. Képtelen volt nyugton megülni, így az ajtó mellett toporgott, ahogy a nő végre eltűnt a kórterem elől. Feszülten bámulta az ajtót, és várta, hogy végre valaki kijöjjön.
– Gyerünk, Kate – súgta a férfi szurkolva a lánynak. Bízott benne, hogy ennyi idő eltelte után a lány továbbra is kitart és nem adja fel az életet.

Feszült figyelemmel várt hosszú, óráknak tűnő percekig. Idegeit lassan felőrölte a várakozás és a félelem, az, hogy elvesztheti a lányt villámként hasított át rajta.

A gyógyító, aki korábban eltűnt a lány kórtermében, most kilépett az ajtón. Arca komoly volt, mégis lágy tekintettel nézett a férfi szemébe.

Albus azonnal odalépett hozzá és sürgetően nézett a szemébe.
– Hogy van? Nem esett baja? Bemehetek hozzá? – bombázta azonnal kérdésekkel a gyógyítót.
– Talán jobb lenne, ha leülne, Mr. Potter – kezdte a férfi, de Albus csak megrázta a fejét.
– Rendben. A kisasszony szíve feladta a harcot, próbáltuk újraéleszteni, de sokadszori próbálkozásra sem sikerült. Részvétem, Mr. Potter – nézett a férfi szemébe sajnálkozva.

Albus ledermedve hallgatta a férfi szavait. Lassan megrázta a fejét, képtelen volt hinni a fülének. Szemébe könnycseppek gyűltek és patakokban kezdett folyni a könnye. Egész testében rázkódott a rátörő érzelmektől. Tehetetlenül rogyott le a mögötte levő székre, arcát a tenyerébe temette. Hosszú percekig ült a folyosón zokogástól rázkódva. Elvesztette azt, aki a legfontosabb volt számára.

*K&A*

Albus hirtelen nyitotta fel a szemét. Hevesen kapkodta a levegőt, miközben felült az ágyban. Tenyerét a homlokára simította, vett egy mély lélegzetet és hosszan kifújta tüdejéből a levegőt. Kétségbeesett tekintettel markolt sötét tincseibe, végül felkelt az ágyról. Rendezte légzését, majd szekrényéhez lépett. Találomra kapott ki belőle egy ruhát és vette magára.

Odalépett az ágyához, majd felvette az asztalról a felsőt, ami ott hevert. Magához szorította a ruhát, majd hoppanált.

Körül sem kellett néznie, hogy tudja, merre kell elindulnia. Lassan lépkedett a szikla szélére. Éjjel lévén koromsötét volt a helyen. A csillagok fénye még annyit sem világított, hogy azt lássa, merre megy.

Lustán vette elő pálcáját és varázsolt fényt a végére. Előretartva lenézett a mélybe. Épp a szikla legszélén állt meg.

A férfi mindig ide járt, mikor gondolkodni akart vagy rosszul érezte magát. Komótos mozdulatokkal ült le a szikla szélére és lógatta a mélybe a lábait. Hosszú percekig csak figyelt a távolba, nézte a tó vizén tükröződő csillagokat.

Halk, fáradt sóhaj hagyta el az ajkát, tekintetét lassan a kezében tartott pólóra emelte. Ujjbegyét végighúzta a finom anyagon, miközben lehunyta a szemét. Ahogy lejjebb húzta az ujját az anyagon, megérezte az égésnyomot rajta. A folt szinte az egész ruhát beterítette. Alig maradt olyan hely a felsőn, ami érintetlen maradt.

Ez volt Kate kedvence. Akkor is ezt a ruhát viselte, mikor történt a baleset.

Arcához emelte a felsőt és mélyen magába szívta az illatát. Lehunyta a szemét, ahogy átjárta elméjét a bódító illat. A ruhán tisztán érezni lehetett a lány parfümjének illatát és az égett anyag bűzét.

A férfi rendszeresen elővette halott szerelme parfümjét és permetezett az anyagra, hogy érezhesse rajta a lány egykori illatát. Képtelen volt továbblépni, de nem is igazán akart.
Albus lehunyta a szemét, ahogy eluralkodtak rajta az érzelmek. Egyszerre törtek rá a nap fáradalmai. Arcát a tenyerébe ejtette és remegni kezdett a dühtől, amit érzett. Gyűlölte magát, amiért megölte szerelmét.
Percekig némán ült a szikla szélén, majd felhúzta a lábát és kiállt a peremére. Érzelemmentes arccal bámult le a sötétségbe, majd ujjait erősen a felsőre szorította. Lehunyta a szemét és előre lépett egyenesen a szakadékba.
Ahogy zuhanni kezdett a szakadékba, szorosabban fogta a ruhadarabot. Az orrához emelte a finom kelmét, majd még egy utolsó lélegzetet véve magába szívta a lány illatát, mielőtt a szakadék aljához ért.
Ahogy földet ért, a férfi már nem volt magánál. Kicsavart végtagokkal feküdt a földön, kezében a pólóval. Fejéből szivárgott a vért, többé nem mozdult.
Ajkán halovány mosolyt ült halálában. Végre viszontláthatta szerelmét, és ez melegséggel töltötte el utolsó dobbanásait végző szívét.

Vége

Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett/észre vételed van, írj kommentet.

Sheraphine